Szűrők
Találatok száma: 97
Kategóriák:
Dátum
Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

db/oldal

Félmilliárd forint jut évente a halgazdaság fejlesztésére

2017.03.23.

2014-ben vezették be az új halgazdálkodási törvényt, onnantól kezdve éves szinten fél milliárd forint segíti a hazai halgazdálkodás helyzetének javítását. A pénzt számtalan dologra fel lehet használni, például a halállományokat veszélyeztető nagy kárókatona gyérítésére is.

Indul a szezon, sokan költöznek a Balatonba az idén is

2017.03.05.

Visszavonhatatlanul közeledik a tavasz. A Balatonon már a pontytelepítés is megkezdődött a horgászok nagy örömére. A következő napokban 25-30 tonnányi ponty kerül hazánk legnagyobb állóvízébe a buzsáki tógazdaságból.

Van honnan fejlődni: az állattenyésztés pár százalékát teszi ki a halpiac

2017.02.12.

A haltenyésztő ágazat mindig egy furcsa pontja volt hazánk mezőgazdaságának. A hal ugyanis szinte kizárólag karácsonykor fogy a boltokban, így igencsak nehéz ’felpörgetni’ a halpiacot. A tavalyi év azonban talán meghozhatta a változás előszelét.

Rohamléptekben fejlődik az akvakultúra, mégis kevés halat eszünk

2016.12.22.

Tény, hogy a legegészségesebb ételek halból készülnek, mégsem fogyaszt sok halat a magyar. Pedig a kínálatra nem lehet panasz, hazánk „halgazdái” kitesznek magukért. Az akvakultúra évről-évre rohamosan erősödik Magyarországon.

Orvhalászok akadtak fenn az ellenőrök hálóján

2016.11.17.

Nem tétlenkednek a Nébih szakemberei. Október utolsó heteiben is több, tilosban horgászót ’csaltak horogra’. Több, engedély nélküli varsát koboztak el, valamint védett halakat is visszaengedtek élőhelyükre.

Komoly bírság jár a varsa használatáért

2016.09.24.

Csalihalfogó varsa szinte minden horgászboltban kapható, ettől függetlenül használata nem mindenkinek megengedett. Aki nem rendelkezik a megfelelő engedéllyel és úgy használja a varsát, komoly büntetéssel számolhat.

Rekordszinten a globális halfogyasztás

2016.07.21.

Országonként változik, hogy ki mennyi halat fogyaszt, globálisan viszont idáig nem volt túl jó a helyzet. Most azonban – hála az akvakultúra terjedésének – rekordszintre ugrott az egy főre jutó halfogyasztás világszinten. Azonban a fenntarthatóság továbbra is kényes kérdés a halgazdálkodásban.

Több tonna halat telepítenek a hazai folyókba

2016.07.08.

Néhány hét és új lakók érkeznek a Dunába és a Tiszába. A haltelepítési program keretében már korábban is megkezdődtek a munkálatok. A Dunában például már 600 kiló kecsege talált új lakhelyre.

Ismeretlen eredetű halak akadtak az ellenőrök horgára

2016.05.24.

Újabb területen fogtak nagyot az ellenőrök, most jelöletlen, fagyasztott kősüllőt foglaltak le egy ellenőrzés során. Az egy mázsa jelöletlen halnak elrendelték a megsemmisítését. A Nébih Állami Halőri Szolgálata egyébként 2015 májusa óta végzi tevékenységét, és megalakulása óta 138 vízterületen 6890 horgászt ellenőrzött.

Több pénz jut a halgazdálkodásra

2016.04.11.

Jó hírt kaptak a hazai halgazdálkodással foglalkozók. A következő években több pénz jut ugyanis a halgazdálkodás fejlesztésére, mint az előző Európai Uniós pályázati ciklusban.

2 év járhat orvhalászatért

2016.03.19.

Az utóbbi években sokat panaszkodtak a horgászok a Balatonra. Leginkább a kevés hal miatt emelték fel hangjukat. Most azonban változni látszik a magyar tenger megítélése: 2015-ben pozitív mérleggel zárta az évet a Balatoni Halgazdálkodási Zrt., valamint a horgászok is egyre jobb képet alkotnak a tóról.

Iskolai tananyag lesz a horgászat?

2016.02.22.

Érdekes ötlettel állt elő a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ). Terveik szerint 3 éven belül az általános iskolákban oktatnák a horgászatot, sőt, a tananyag végére érve horgászvizsgát tennének a diákok. És ami meglepő van olyan ország, ahol ez a rendszer már működik.

Emelkedő termelői árak, nem félnek a kertészek az időjárástól

2016.02.19.

A sok csapadék miatt már több, mint 26 ezer hektárt borít belvíz. A burgonya és a kukorica miatt 5,2 százalékkal emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak 2015 decemberében. Még nem kell tartani a szokatlanul enyhe időjárás káros hatásaitól. A magyar konzervipar stagnálása várható erre az évre.

Elmarad a halas demonstráció

2016.02.19.

A demonstráció a természetes vizeken történő kereskedelmi célú halászat betiltása miatt lett meghirdetve. Idő közben a Földművelésügyi Minisztériummal kezdett tárgyalások pozitív irányba haladnak, így a halászok egyenlőre nem vonulnak utcára.

Tilos a csuka horgászata!

2016.02.06.

Február elsejétől lépett hatályba a csuka horgászatát tiltó intézkedés. Február 1. és március 31. között tilos az íváshoz készülődő és szaporodóhely után kutató harcsákra horgászni.

Új év, új szabályok a horgászoknak

2016.01.21.

A januárral együtt elérkezett az új halgazdálkodási törvény is. Ennek értelmében több jogszabály is módosult, beszüntették a kereskedelmi célú horgászatot, és bevezették az egységes állami horgászati okmányt. Ez utóbbi értelmében, az eddig 4-5 okmány helyett elég lesz egy okmánnyal elindulni a vízpartra.

Halfogyasztás és haltermelés Magyarországon

2015.12.22.

Továbbra is az EU-s országok listájának végén kullogunk a halfogyasztást illetően. Ennek ellenére az idei Budapesti Halfesztivál volt a földrész legnagyobbika. Az ágazat fejlesztésére támogatás is jut, és megalakult egy új halászati főosztály is. Mi várható az ágazatban? Cikkünkből kiderül!

Még mindig kevés halat eszik a magyar

2015.12.08.

Továbbra is az uniós lista hátsó felében toporgunk halfogyasztást tekintve. Ugyan közeleg a karácsony és ilyenkor jelentősen megnövekszik a hal iránti kereslet, de az év töbi részében alig fogyasztunk a vizi élőlényből. Ennek érdekében a halfogyasztást népszerűsítő kampány vette kezdetét.

Hirdetésfeladás