Szűrők
Találatok száma: 97
Kategóriák:
Dátum
Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

db/oldal

Súlyos hatások, csökkenés és támogatások a magyar halgazdálkodás 2021-es évében

2022.08.18.

A magyarországi tógazdasági haltermelés teljesítménye 2021-ben 21 ezer 184 tonna volt, mindössze 1 százalékkal alacsonyabb az előző évi mennyiséghez képest. A korábbi évekhez hasonlóan a haltermelés 82,4 százaléka 2021-ben is három régióban koncentrálódott, melyek az Észak-Alföld, a Dél-Dunántúl és a Dél-Alföld - írta az Agrárközgazdasági Intézet - AKI.

Katasztrofális állapotban vannak a hazai halastavak - sürgős segítséget kérnek

2022.08.17.

A nyári tartós, nagy meleg és a csapadékhiány miatt sekély és gyorsan melegszik a víz a hazai halastavakban, könnyen alakul ki oxigénhiány, ami a halak pusztulását okozza. Az ágazat állami segítséget sürget.

Magyarország európai első az afrikai harcsa, második a szürkeharcsa, harmadik a ponty termelésében

2022.07.22.

Magyarországra látogatott a Halászati és Tengerügyi Főigazgatóság, a DG MARE főigazgatója. Charlina Vitcheva 2022. június 21-23. között az Agrárminisztérium meghívására érkezett hazánkba, hogy szakmai látogatása keretében megismerje a magyar akvakultúra-ágazat hazai erősségeit és kihívásait, valamint találkozzon a fontosabb ágazati szereplőkkel.

Komoly a kockázata, hogy teljesen eltűnhetnek a tengeri halak az élelmiszeriparból, magyar kutató segíthet a takarmányozás fejlesztésében

2022.06.28.

Komoly a kockázata, hogy teljesen eltűnhetnek a tengeri halak az élelmiszeriparból, magyar kutató segíthet a takarmányozás fejlesztésében. Az óceánokból származó fogás harmadát tápként, hallisztként használják fel, ezen muszáj változtatni.

Ragadós román példa: több magyar halastavat beszánthatnak, mert a tenyésztésnél jobban fizet a kukorica

2022.06.27.

Kritikus a hazai halgazdaságok helyzete: kevés a víz és a jövedelem is. A kifejezetten száraz tél tovább mélyítette a tógazdaságok válságát. Elsősorban a tógazdasági haltermeléssel foglalkozó vállalkozások vannak nagyon súlyos helyzetben, mivel a dunántúli cégek már tavaly is csak csökkentett, 60-70 százalékos kapacitással tudtak működni a vízhiány miatt.

Új nemzeti akvakultúra stratégiai terv segíti a kisüzemi halászat fejlesztését

2022.06.02.

Hamarosan elfogadják az új nemzeti akvakultúra stratégiai tervet, amely célul tűzi ki a kisüzemi halászat fejlesztését - mondta az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a XLVI. Halászati Tudományos Tanácskozáson a Békés megyei Szarvason. Szentpéteri Sándor szerint szeretnék növelni a kisüzemi halgazdaságok termelőkapacitását, fejleszteni az ott alkalmazott termelési technológiát és a feldolgozást. Továbbá bővítenék a haltermékek kínálatát a kereslet növelése mellett, és szeretnék, ha az európai exportpiacon is versenyképes fajokat vezetnének be a tenyésztésbe.

Az EU Mezőgazdasági és Halászati Tanács áprilisi ülésének főbb eredményei

2022.05.12.

Az Európai Bizottság 2022. március 23-án benyújtotta az élelmezésbiztonság garantálásáról és az élelmiszerrendszerek rezilienciájának megerősítéséről szóló közleményét, amelyben számos olyan intézkedés szerepel, amelyek az EU-ban és világszerte egyaránt az ukrajnai háború által az élelmezésbiztonságra gyakorolt hatás kezelésére irányulnak.

Különleges horgászélményt nyújtó faj lett a 2022-es Év hala

2022.01.12.

A Magyar Haltani Társaság honlapján megadott három jelöltre 2021. december 31-én délig 4155 szavazat érkezett, ez alapján alakult ki az Év hala szavazás végeredménye. A harmadik helyen a nagyobb folyóvizek márnazónáját és a dévérzóna erősebb sodrású szakaszait jellemző bagolykeszeg végzett, megszerezve a szavazatok 20 százalékát. A védett széles durbincsra, amely csak a Duna, a Dnyeper és Dnyeszter vízrendszerében él, a szavazók 25 százaléka voksolt, így második lett. Az első helyet 55 százalékos abszolút többséggel, a vizeinkben nagyon elterjedt és így sokak által ismert bodorka szerezte meg.

Díjnyertes magyar fejlesztés Szentesen: paprika és afrikai harcsa termelés termálvíz segítségével

2022.01.07.

A szentesi Bakó család paprikatermesztéssel foglalkozik. A hazai kertészet Csongrád-Csanád megyei szereplője szerint a felhasznált termálvizet vétek további hasznosítás nélkül elengedni. Ez már főiskolás kora óta foglalkoztatta Bakó Dánielt. Haltelepet létesítettek, majd egy további fejlesztés eredményeként a zagyot fűzfaültetvény hasznosítja. Az innovatív ötletekért díjat kapott az 2021-es OMÉK rendezvényen. Annak érdekében, hogy a vizet minél hosszabb ideig tartsák termelésben, akvakultúra-telepet létesítettek afrikai harcsa nevelésére. A halat saját üzemükben dolgozzák fel.

Agrártámogatások és kifizetések: az ősz végén is jut a pénzekből

2021.12.02.

Novemberben is fontos cikkeket írtunk az agrártámogatások témájáról. Többek között arról, hogy megemelt összeggel pályázhatók az ÖKO és AKG támogatások, és hogy megjelent a rendelet a még idén kifizethető támogatási összegek nagyságáról. Beszámoltunk róla, hogy Székelyföldön támogatja a burgonyatermesztést a magyar állam és a Pro Economica Alapítvány, valamint hírt adtunk arról is, hogy kamatokat és költségeket vállal át a bajba jutott sertéstartóktól az Agrárminisztérium. Ajánljuk olvasásra a decemberi hírösszefoglalónkat agrártámogatás kategóriában!

Nagy a feszültség a brit vizeken, mert kevés francia hajót engednek halászni

2021.10.18.

Csak a jelentkező francia hajók negyedének adott halászati engedélyt a brit kormány az Egyesült Királyság part menti vizein. A 47 pályázatból 35-öt elutasítottak, amire heves reakció érkezett francia részről. A tengerügyi miniszter, Annick Girardin szerint a britek ismét megszegték a Brexit-megállapodást, és a francia halászatot politikai céllal akarja túszul ejteni az Egyesült Királyság. Clément Beaune Európa-ügyi miniszter pedig azt mondta, sportszerűtlen döntés született, és lassan elfogy a türelmük. Hozzátette: folytatni fogják a küzdelmet.

Szántóvá válhatnak a magyar halágazat vizei

2021.09.28.

Nagyon nehéz helyzetben van a halágazat Magyarországon. A magas takarmányárak, az aszályos időjárás és a támogatások hiánya teljesen a padlóra küldték az ágazatot. A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) már attól tart, hogy hamarosan sokan inkább megszüntetik a tógazdaságaikat, és szántófölddé minősíttetik át azokat. A szervezet szóvivője, Lévai Ferenc egy riportban elmondta, hogy olyan rossz a helyzet, hogy az ágazat szereplői közül már többen a túlélésükért küzdenek.

Egy este két orvhalászt fogtak az állami halőrök a Sajón

2021.06.15.

Lakossági bejelentést követően ért tetten a Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) két engedély nélkül halászó személyt egy májusi szombat este a Sajón. Az emelőhálós módszerrel halászókat még zsákmányszerzés előtt lepték meg az állami halőrök, így a halállományban nem tettek kárt. A jogsértő tevékenységük miatt azonban mindkettőjükkel szemben hatósági eljárás indul és akár jelentős bírságra is számíthatnak.

A kormoránűző drón lett az első az agrártechnológiai verseny ötletei között

2021.05.20.

Első helyen végzett hallgatói ötlet kategóriában a Debreceni Egyetem kéttagú csapata a NAK TechLab innovációs verseny országos döntőjében. A kormoránűző drón megoldásán dolgozó fiatalok azt remélik, hogy az ötletükből a közeljövőben működő, sokak által használt eszköz lesz. A részletek kidolgozásához segítséget elsősorban Mag Zoltántól, a Debreceni Egyetem Kancellária munkatársától, illetve egy hajdúszoboszlói haltenyésztéssel foglalkozó vállalkozótól kaptak, a NAK pedig agrárszakmai és üzletfejlesztési mentorálással támogatta őket.

Tiszai orvhalászat: vádemelést ért a gereblyézéssel kifogott, közel 60 kilós szürkeharcsa

2021.05.15.

Vádemelést javasoltak a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság rendőrei a nyomozás lezártával két tiszaburai orvhalásszal szemben, aki 2021. januárjában a tilalom ellenére kifogott egy nagyméretű szürkeharcsát a folyóból és eladásra kínálta egy halétteremnek. A nyomozás során az igazságügyi halászati szakértő megállapította, hogy a kifogott, nagyjából 60 éves szürkeharcsán található sérülések gereblyéző horgászati módhoz készített eszköztől származtak, ami tiltott halfogási eszköznek és eljárásnak minősül. Ezért a gyanúsítottaknak nemcsak lopás, hanem orvhalászat miatt is felelniük kell.

Orvhalászat miatt halhatnak ki a Duna tokhalfajai

2021.05.05.

Orvhalászat sodorja a kihalás szélére a Duna tokhalfajait a Természetvédelmi Világalap (WWF) friss jelentése szerint. A 6 tokhalféléből kettő már kihalt, 4 pedig súlyosan veszélyeztetett. Az elmúlt 5 évben a természetvédők 214 orvhorgászati esetet dokumentáltak a Duna alsó szakaszán és a Fekete-tengeren. A WWF-jelentés szerint minden harmadik tokhal termék illegális kereskedelemből származik.

Hatalmas halfarm Borsodban: évi 400 tonnás hozamot hozna a tarcali harcsanevelő

2021.04.28.

Harcsanevelő telepet és halfeldolgozót létesítene Tarcalon az Öko Fish Kft. A cég intenzív, víz-visszaforgatásos technológiával napi két tonna hal lehalászásával évi 400 tonnás hozamot érne el. A feldolgozó évi 800 tonna hallal is megbirkózna, előállítana termékeket a piacról érkező más halfajokból is. Az üzemben két műszakban várhatóan 25-en dolgoznak majd. A halnevelő telep Tarcal belterületén, délnyugati irányban, a Prügy felé vezető közút bal oldalán létesülne a szükséges szociális és irodahelyiségekkel együtt.

Tiltott eszközzel süllőzött és védett fajokat is fogott az orvhalász Gyomaendrődön, tetten érték, megbilincselték

2021.04.09.

Sorhorgos orvhalászt értek tetten a Körös-vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének (KHESZ) halőrei a Peresi-holtágon a halőrök. Az intézkedő rendőrök a tettes csónakjában megtalálták a tiltott eszközt és azokat a süllőket, amelyeket azzal fogott ki. A férfit előállították a Gyomaendrődi Rendőrőrsre, ahol orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult ellene. A gyanúsított többszöri jogsértései miatt nem rendelkezett horgászokmányokkal.

Hirdetésfeladás