Hirdetés
Elmarad a halas demonstráció
A demonstráció a természetes vizeken történő kereskedelmi célú halászat betiltása miatt lett meghirdetve. Idő közben a Földművelésügyi Minisztériummal kezdett tárgyalások pozitív irányba haladnak, így a halászok egyenlőre nem vonulnak utcára.
A halászok azért fordultak a szaktárcához, mert a halgazdálkodási és halvédelmi törvény tavalyi módosítása betiltotta a kereskedelmi célú halászatot a természetes vizeken idén január 1-jétől.
A megbeszélésen a felek áttekintették az új törvényből eredő helyzetet, valamint több javaslatot felvetettek a természetes vízi halászok problémáinak kezelésére. Megállapodtak abban, hogy a Magyar Országos Horgász Szövetség vezetőit is bevonják a tárgyalásokba.
Hirdetés

Az FM tájékoztatása szerint Nagy István jelezte, hogy a tárca várja a halászok javaslatait. Hangsúlyozta, hogy a halászok halgazdálkodási ágazaton belüli továbbfoglalkoztatása jelenthet megoldást. Az FM kiemelten fontosnak tartja a halászok megélhetését, ügyüket minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni kívánja.
A felek megállapodtak abban, hogy a tárgyalásokat folytatni fogják, ezért a péntekre meghirdetett demonstráció elmarad.
Forrás: MTI
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés