Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Második hónapja már, hogy nőttek az élelmiszerárak
2020.08.17.A FAO élelmiszerár-indexe átlagban 94,2 pont volt 2020 júliusában, ez 1,1 ponttal (1,2 százalékkal) magasabb júniushoz képest. Így már második hónapja nőttek az élelmiszerárak. Ennek eredményeképpen közel egy ponttal (egy százalékkal) meghaladta a tavaly júliusi hónap árszintjét. Júniushoz hasonlóan a növényi olajok, tejtermékek és cukor árai voltak a felfelé húzó erők, amik meghaladták az alacsonyabb húspiaci árakat. A gabonaár-index viszont nem változott.
Alaposan megdrágult néhány élelmiszer
2020.08.12.2020. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 3,8%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál - a KSH legfrissebb jelentése szerint. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek, köztük a burgonya, a friss zöldség, a friss hazai gyümölcs és a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett jelentős mértékben.
COVID és élelmiszeripar: a kakaós csiga volt a járvány egyik nagy vesztese
2020.07.28.Milyen rövid távú hatásai voltak az élelmiszeriparban a járványnak, és mi várható hosszabb távon? A Magyar Termék Nonprofit Kft. online konferenciáján agrárfinanszírozók, hazai gyártók, kereskedők és jogászok mesélték el a COVID-19 koronavírus járvány során szerzett üzleti, elsősorban élelmiszeripari tapasztalataikat. Két-három hónap alatt lassan körvonalazódtak a járvány élelmiszerbolti trendjei, egy nagyon népszerű péksütemény jóval kevesebb keresletre számíthat a nehéz időszak hatására.
Jóval a valóság fölé tippelték a válaszadók, mennyit kereshet egy gazda
2020.07.27.Hollandiában tették fel egy online felmérésben 13 ezer élelmiszervásárlónak a kérdést, hogy szerintük mennyi marad a termesztőknél az élelmiszerek árából. Jócskán túlbecsülték a gazdák bevételét: átlagosan a valós pénzösszeg másfélszeresére gondoltak. A holland Agrifirm által szervezett, a közösségi médiában zajló felmérésben 9 különféle mezőgazdasági eredetű termék – karfiol, körte, sárgarépa, burgonya, tojás, baromfihús, sertéskaraj, marhasteak és kisüzemi sajt – termelői árát kellett megtippelniük olyan élelmiszervásárlóknak, akiknek nincs közvetlen kapcsolatuk a mezőgazdasággal.
Szigorúbb és arányosabb büntetés várhat a magyar élelmiszerhamisítókra
2020.07.24.Elfogadta az Országgyűlés azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi az élelmiszerbiztonságot veszélyeztető személyekkel szembeni büntetőjogi fellépést. Az élelmiszerek hamisítása és az azokkal kapcsolatos csalások, illegális tevékenységek nem csak a hazai piaci viszonyokat zavarják meg, hanem kedvezőtlen helyzetbe hozzák a tisztességes vállalkozókat. Továbbá a fogyasztók egészségét is veszélyeztetik.
Zöldség-gyümölcs ellenőrzés a budapesti piacokon: 110 figyelmeztetés, 2,5 milliós bírság, bevont igazolványok
2020.07.22.271 forgalmazót ellenőriztek a 16 legnagyobb budapesti piacon a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai. Az elmúlt fél évben lezajlott ellenőrzéssorozat alatt a zöldség-gyümölcs forgalmazás követelményeinek betartását, valamint az őstermelők „valódiságát” vizsgálták a hivatal szakellenőrei. Az akció eredményeként a kisebb hibák miatt 110 figyelmeztetést, a súlyosabbakért 20 esetben bírságot szabtak ki, utóbbit összesen 2,5 millió forint értékben. 15 termelőnél az őstermelői igazolvány bevonását kezdeményezte a Nébih.
Ne panaszkodjunk: a magyar élelemiszerek a legolcsóbbak között az EU-ban
2020.07.12.Az Eurostat közzétette a fogyasztási cikkek és szolgáltatások 2019 évi elemzését, amely alapján felfedezhető, hogy a magyarországi élelmiszerek ára az uniós átlaghoz képest alacsonyabb volt.
Rekord halfogyasztás a világon: egyre bővül a haltermelés, ami gondokkal is jár
2020.07.03.20,5 kilogrammal rekordot döntött tavaly az egy főre jutó globális halfogyasztás. A haltermelés 2030-ban elérheti a 204 millió tonnát is, ami éves alapon 15 százalékos bővülést jelent 2018-hoz képest. Ezen belül nőni fog az akvakultúra jelenlegi 46 százalékos aránya – derül ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) új “A halászat és akvakultúra helyzete a világban” 2020-as kiadványból. Mindezekkel együtt a halfogyasztás is tovább nő. A halak élelmezésben és táplálkozásban játszott kiemelkedő szerepének erősítéséhez elengedhetetlen a haltermelés fenntartható fejlesztése és a hatékony halgazdálkodás.
Vegán termékeket is készít a kínai-magyar húsos cég
2020.06.18.Új gyártási korszakot kezdett a Pápai Hús Kft. A Veszprém megyei cég kizárólag növényi alapanyagokból álló vegán terméket fejlesztett ki. Az évszázados élelmiszergyártási hagyományokat gyakorló, ma már kínai tulajdonú társaságnak az a célja, hogy mindenki számára elérhetővé váljanak a Pápai ízei, amelyekkel a húsevők sokszínűbbé tudják tenni az étrendjüket, és amelyeket akár a vegánok és vegetáriánusok is fogyaszthatnak.
Komoly ellenőrzéseket végzett az Irsai Olivér boroknál a Nébih
2020.06.01.Komoly ellenőrzést kapott a hazai Irsai Olivér borok egy része: a Nébih szakemberei összesen 25 féle 2019-es évjáratú termék összetett vizsgálatát végezték el. A laboratóriumi elemzésekben több mint 50 paraméter adatait nézték meg. Többek között a termékek alkoholtartalmát, kén-dioxid, valamint illósav és összes savtartalmát is megmérték. A borok hatósági, laboratóriumi és kedveltségi szempontból egyaránt mindenben megfeleltek a Szupermenta termékteszten.
Már csak néhány nap van az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallására
2020.05.25.Megnyílt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapján az élelmiszerlánc-felügyeleti díj elektronikus bevallási felülete. Az idei bevallásokat az élelmiszerlánc-szereplők többségének 2020. május 31-ig kell benyújtania. Az országos járványhelyzetre való tekintettel ugyanis – a Kormány rendelkezése alapján – a vendéglátás, a közétkeztetés és a turisztika ágazatokban érintett cégek esetében a határidő 2020. szeptember 30-ra módosul.
Nem törte meg a gyümölcsfelvásárlás és a -feldolgozás folyamatosságát a koronavírus a siófoki gyárban
2020.05.12.A COVID-19 koronavírus miatt kialakult helyzetben az egyik legfontosabb feladat a biztonságos élelmiszer-ellátás. A felelős élelmiszeripari vállalatok ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy a biztonsági intézkedések fokozása mellett biztosítsák a termelés és a napi munkamenet folyamatosságát. A gyümölcsfelvásárlás és a feldolgozás témájában feltett kérdéseinkre Magyarország vezető gyümölcslé gyártója, a SIÓ-Eckes Kft. válaszolt.
Veszélyezteti a koronavírus az európai zöldség- és gyümölcsellátást
2020.05.01.A teljes élelmiszer-ellátási láncot vizsgálták az IHS Markit brit, német és amerikai elemzői. Olyan szűk keresztmetszeteket azonosítottak, amelyek alapvetően befolyásolhatják egy ország élelmiszer-ellátásának biztonságát. Összesen 12 ilyen pontot találtak, amelyek közül 2 vagy 3 egyidejű jelentkezése gyors intézkedésekkel még kezelhető, ám négynél több már szinte megoldhatatlan helyzetet teremt. A legnagyobb kihívás, hogy bár a világon jelenleg elegendő élelmiszert állítanak elő a népesség élelmezéséhez, a megtermelt áruk azonban vagy nem tudnak eljutni oda, ahol igazán szükség lenne rájuk, vagy nem olyan mennyiségben, illetve nem elég gyorsan érnek célba.
Terjedhet-e a koronavírus az élelmiszerrel és a takarmánnyal?
2020.04.27.Megjelent az Európai Bizottság új dokumentuma, amely számos élelmiszerbiztonsági kérdést tisztáz a koronavírus hatásaival kapcsolatban.
Korona ide vagy oda, a magyar élelmiszerellátás fedezni tudja a keresletet a NAK szerint
2020.03.28.Az élelmiszerfelhalmozás és az ellátáshoz kapcsolódó zavarok csökkentésére hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Ne spájzoljon - Magyarországon van és lesz elég élelmiszer - című levelében a szakmai szervezet összefoglalja, miért nem szükséges a megszokott élelmiszermennyiség többszörösét vásárolni, és miért biztos a magyar emberek ellátása a koronavírus járvány okozta rendkívüli helyzetben is.
Légylárvazsírt kaptak vaj helyett
2020.02.28.Szinte minden háztartásban fellelhető a vaj, amelyet felhasználhatunk étkezéseink során rengeteg féleképpen, akár közvetlenül fogyasztva, akár sütemények alapanyagaként. Egészséges, sok felhasználási módot rejt magában és már jól ismert, Belgiumban mégis arra a döntésre jutottak a kutatók, hogy akár más módon is elő lehetne állítani a terméket, ezzel csökkentve az ökológiai lábnyom mértékét. Erre pedig megoldásként a rovarok szolgáltak.
Blockchain rendszerrel zárják ki az élelmiszer-hamisítást
2020.02.21.A világ élelmiszeripar 2024-ig körülbelül 31 milliárd dollárt spórolhat a blockchain rendszer alkalmazásával – derül ki a Juniper Research tanulmányából. A blockchain (blokklánc) egy olyan, folyamatosan növekvő adatblokkokból álló lista, amely segít ellenőrizni a termékek eredetét és hitelességét. A tanulmány összegzése szerint a blockchain és az IoT (Internet of Things, dolgok internete) eszközök együttes alkalmazása csökkentheti a kereskedők költségeit. Mindezt az ellátási láncok racionalizálása, az élelmiszer-visszahívások és nyomonkövetési folyamatok hatékonyságának növelése révén.
Hirdetés