Rendszeres vendég a Kossuth Rádió műsorában Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek elnöke. Több fontos témáról is beszélt az elmúlt alkalmakkor. Még az ősszel olasz érdekképviseletekkel tárgyalt. Megerősítették, hogy az olasz gazdák is szenvednek, az ő piacaikat is elvette az ukrán dömpingáru. Egyetértünk abban is, hogy az Európába behozott áruknak ugyanolyan feltételeknek kell megfelelniük, mint az itt termelteknek, ez élelmiszerbiztonsági kérdés. Nem fogadjuk el, hogy az európai mezőgazdaságból skanzent akarnak csinálni – fogalmazott.

A legutóbbi témák között pedig arról is volt szó a rádióban, hogy ártalmasak az egészségre a génmódosított növények, ezért tiltják a világ számos országában, így Magyarországon is. Egy novemberi műsorban Jakab István arra hívta fel a figyelmet, hogy Ukrajnában viszont továbbra is termesztik a génmódosított növényeket, ezért is veszélyes, ha az ukrán gabona Magyarországra kerül. 

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke beszédet mond a Magyarok kenyere - 15 millió búzaszem jótékonysági kezdeményezés 2023. évi Kárpát-medencei adományozó ünnepségén az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány (Ágota) Bács-Kiskun rendezvényhelyszínén, ÁGOTAFalván, a Bács-Kiskun vármegyei Tasson 2023. november 11-én. MTI/Bús Csaba

Az Európai Unió nem sokkal az orosz–ukrán háború kirobbanása után megnyitotta a határokat az ukrán gabonaszállítmányok előtt. Az volt a cél, hogy a szállítmányok eljussanak a világ szegényebb régióiba. Ám ehelyett az ukrán gabona elárasztotta a kelet-európai piacokat, és nehéz helyzetbe hozta a térség termelőit - magyarázta.

A génmódosítás és a génszerkesztés

Elmondta, hogy a GMO és a génszerkesztés is tiltott az Európai Unióban. A génmódosított növények termesztése az extraprofit megszerzésére kiválóan alkalmas, de ártalmas az emberi egészségre, ezért nem véletlen, hogy a világban számos helyen nem alkalmazzák a génmódosított növények termesztését. Erről is beszélt a MAGOSZ elnöke a Kossuth Rádióban. 

„Gátlástalanul alkalmazzák azokat a növényvédő szereket, azokat a peszticideket, amiket az Európai Unióból tíz vagy már húsz éve kitiltottak, tehát ilyen körülmények között előállított gabonát vagy a gabonafelhasználásával előállított húst vagy tojást hoznak be az Európai Unió területére” – mutatott rá Jakab István.

Az elnök arról nem beszélt, hogy Magyarországon számos állattartó telepen a GMO-szójából készült takarmányt etetik a jószágokkal. A cikk első részét az alábbi FB posztból szemléztük.

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás