Hirdetés
Brüsszelben beszélt az EU termelési feltételeinek enyhítéséről a magyar agrárminiszter
Az orosz-ukrán háború következményei jelentős élelmezésbiztonsági kockázatokat vonnak maguk után, ezért újra kell gondolni, és a kialakult helyzethez kell igazítani mind a Termőföldtől az asztalig stratégiában foglalt célértékeket, mind pedig a Közös Agrárpolitika stratégiai tervekkel szemben támasztott zöld ambíciószintet – mondta Nagy István agrárminiszter Belgium fővárosában, Brüsszelben. A Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2022. március 21-i ülésén az uniós agrárminiszterek megvitatták a Közös Agrárpolitikához kapcsolódó stratégiai tervek elfogadási folyamatát.
Az orosz-ukrán háború komoly élelmezésbiztonsági aggályokat vet fel, hiszen Ukrajna adja a világ gabonanövény-termelésének jelentős részét. Ebben a nehéz helyzetben az Európai Uniónak is újra kell gondolnia eddigi álláspontját, elsősorban a Termőföldtől az asztalig stratégiában előírt célértékek, valamint a KAP stratégiai tervekkel szemben támasztott zöld ambíciószint kapcsán – közölte Nagy István agárminiszter.

Küzdelem a klímaváltozás hatásai ellen és a Zöld Megállapodás enyhítéséért
A politikus fontosnak nevezte, hogy a mezőgazdaság is hozzájáruljon a klímaváltozás elleni küzdelemhez és a teremtett világunk megőrzéséhez, azonban ez nem veszélyeztetheti az élelmiszerellátást. A háborús konfliktus új helyzetet teremtett, amihez alkalmazkodni kell. Hozzátette, hogy nem felejthetjük el, hogy hivatalos bizottsági hatástanulmány továbbra sem készült az Európai Zöld Megállapodáshoz. Több mértékadó szervezet által készített tanulmány az európai mezőgazdasági termelés 15-20 százalékos visszaesését jósolja a célértékek teljesítésének esetén.
Hirdetés
A jelenlegi helyzetben pedig az Európai Uniónak növelnie kellene a termelését. Így újra kell gondolni, és a kialakult helyzethez kell igazítani a környezet és klímavédelmi ambíciószintet – részletezte a miniszter.
Nagy István továbbá a Közös Agrárpolitika stratégiai tervek mielőbbi, legkésőbb július végére történő bizottsági elfogadása mellett érvelt. A gazdáknak még a nyár folyamán döntést kell hozniuk az őszi vetési terveikről, és ismerniük kell a gazdálkodásukat befolyásoló összes feltételt és körülményt ahhoz, hogy meg tudjanak felelni a 2023-tól induló új KAP által támasztott követelményeknek. Magyarország elvégezte a házi feladatát, és december 30-án, a határidő lejárta előtt benyújtotta a magyar stratégiai tervet. Most a Bizottságon a sor, hogy időben jóváhagyja azt – mondta a magyar agárminiszter.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés