Az éghajlatváltozás miatt egyre nagyobb szükség van az ellenállóbb növényfajták nemesítésére. Ez így van a szőlő esetében is. A cél elérésére törekszik kutatómunkájával Magyarországon például a Pécsi Egyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete, ahol jelenleg mintegy 10 ezer ismert fajtából álló genetikai háttér áll rendelkezésre. A környezetvédelem és a fenntarthatóság előtérbe kerülése megváltoztatta a fogyasztók szokásait, ami jelentős hatással van a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra, de a bortermelés sem maradhat ki.

Az Agrárminisztérium írta meg, hogy a tárca elkötelezett amellett, hogy hazánkban minél kisebb környezetterheléssel járjon a szőlőtermesztés és energiahatékony módon állítsuk elő borainkat. Nagy István agrárminiszter a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet 100. évfordulója alkalmából szervezett találkozón az olaszországi Bresciában beszélt a részletekről.

Az éghajlatváltozás miatt egyre nagyobb szükség van az ellenállóbb szőlőfajták nemesítésére

Megváltozott a piac és a vásárlók hozzáállása

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a környezetvédelem és a fenntarthatóság előtérbe kerülése megváltoztatta a fogyasztók szokásait, ami jelentős hatással van a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra. A Magyarországon elfogyasztott borászati termékek döntő többségét Magyarországon termelték, így országunkban e terület karbon lábnyoma alacsony. 

Ellenállóbb szőlőfajták nemesítésére van szükség

A miniszter kitért arra is, hogy az éghajlatváltozás miatt egyre nagyobb szükség van az ellenállóbb növényfajták nemesítésére. Ez alól nem jelent kivételt a szőlő sem. E cél elérésére törekszik kutatómunkájával Magyarországon például a Pécsi Egyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete, ahol jelenleg mintegy 10 ezer ismert fajtából álló genetikai háttér áll rendelkezésre.

Nagy István elmondta, a tudatos borfogyasztás népszerűsítése mellett igyekeznünk kell a szőlőből készíthető, alternatív termékeket megismerni és kifejleszteni. Az alkoholmentes vagy alkoholcsökkentett termékek népszerűsítésével, új technológiák bevezetésével növelni lehet a szőlő iránti keresletet. Több diverzifikációs pályázat is megvalósult az elmúlt évtizedben. Például a szőlőmag-őrlemények, szőlőmag olajok, felhasználása terén. E termékek, és más új alternatívák bevezetését segíthetik az EU borinnovációs forrásai – fűzte hozzá a tárcavezető.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás