A mezőgazdasági támogatások rendszere napjainkban jelentős változásokon megy keresztül, melynek hátterében az EU által megfogalmazott elvárások állnak. Ilyen az idén bevezetett „Feltételesség rendelet” is, amelyet beépíteni a mindennapi gazdálkodásba, nem kis kihívás a termelőknek. Az aktuális kötelezettségekről és a megvalósítást támogató megoldásokról a KITE Podcast legújabb részében dr. Juhász Anikóval az Agrárminisztérium helyettes államtitkárával és dr. Szabó Emesével a KITE fejlesztési osztályvezetőjével beszélget Hadászi László innovációs főigazgató.

Fenntarthatóság, környezetvédelem, biodiverzitás – ma ezek azok a kifejezések, amit egy gazdálkodó legtöbbet hallhat az új közös agrárpolitika kapcsán, és ezekre a kulcsszavakra épülnek a feltételesség szabályai is. Az előírások kialakítását, a közös agrárpolitika reformját hosszas előkészületek előzték meg, mely 2018-ra nyúlik vissza.

https://www.youtube.com/watch?v=rmjYbfMzQ8Q

A gyakorlati alkalmazás az idei évtől kezdődött meg, így a fenntartható gazdálkodási megoldások adaptálásában minden segítség számít, amit az Agrárminisztérium és a KITE Zrt. is igyekszik megadni a termelőknek. Utóbbi a technológiai újítások bevezetésével, a gazdálkodók számára üzemmérettől függetlenül elérhető precíziós gazdálkodási rendszer – mely a talajvédelemi-, fenntarthatósági- és környezetvédelemi célok elérésének kulcsa – elterjesztésével támogatja a rendeletben meghatározott célokat.

Azokra a kérdésekre, hogy az Agrárminisztérium Feltételesség rendelete milyen alappilléreken áll, hogyan tudnak megfelelni a termelők az ellenőrzéseknek és a jövőben milyen szabályozásokra kell számítani a KITE podcastból kaphat választ.

https://open.spotify.com/episode/4qIMoJlibtrYnqUig2ygcP

(x)

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás