Az elmúlt hetek szokatlanul enyhe időjárásának következtében a vörösnyakú árpabogár (Oulema melanopus) imágói tömegesen megjelentek a gabonatáblákon.

A déli országrészben már a múlt héten elkezdődött az imágók tojásrakása, a középső és az északi országrészben viszont ez még várat magára. A veresnyakú árpabogár ellen két időpontban is védekezhetünk. Az első az imágók tömeges betelepedésének az időpontjában esedékes. Ekkor a védekezés elsődleges célja az imágók gyérítése, a tojásrakás megakadályozása. Ez általában február végére, március elejére tehető. Ekkor még alacsony a napi középhőmérséklet, illetve az imágók is csak érési táplálkozást végeznek, ezért csak kontakt, piretroid hatóanyagú készítményekkel tudunk ellenük védekezni.

A védekezés másik lehetséges időpontja a tojásrakás vége, lárvakelés kezdete, ez március végére, április elejére tehető. Ekkor már a napi középhőmérséklet magasabb, és a kelő lárvák is intenzíven táplálkoznak. A lárvák elleni védekezés jól időzíthető, illetve ekkor a lárvák mennyiségének és a várható kártételének függvényében a védekezés szükségességéről is dönthetünk.

A lárvák elleni védekezésre a piretroid hatóanyagú Vantex CS, Detector vagy a Ninja Zeon készítményeket ajánljuk, melyeket célszerű kiegészíteni felszívódó hatású acetamiprid hatóanyaggal a jobb hatékonyság és tartamhatás elérése érdekében. A vetésfehérítő előrejelzésére a PGR telefonos applikációján elérhető egy hőösszegmodell, mely az egyes fejlődési alakok várható megjelenési időpontjáról tájékoztat. A modellbe a háromnapos meteorológiai előrejelzés van beépítve, ezért három nap előnyt biztosít a gazdának a védekezésre való felkészülésre. A modell szerepe a figyelemfelhívás, a védekezési döntést mindig az adott tábla lárvafertőzöttségének felmérését követően kell meghozni.

Háromnapos hőösszegalapú előrejelzés a vetésfehérítő tojások, lárvák tömeges megjelenésére (2024.03.13.)

A védekezési döntést követően a permetezést 300-350 l/ha lémennyiséggel és finom cseppképzésű fúvókával kell elvégezni. A fúvóka kiválasztáshoz keresse fel honlapunkat, illetve szakértő kollegáinkat!

(x)

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás