Hirdetés
Veszélyes betegség, mégsem támogatják a védekezést ellene
A tűzelhalás az almatermésűek egyik legismertebb betegsége, amely zárlati státuszú, így kötelező védekezni ellene. Súlyos károkat képes okozni, így célszerű már a megjelenés előtt elkezdeni a védekezést a betegséget termesztő kórokozó ellen.
A tűzelhalást egy baktérium, az Erwinia amylovora okozza. Elsősorban almán, körtén, birsen és naspolyán pusztít. A betegség leginkább az éppen virágzó fákat fertőzi meg, így a mostani időszakban virágzó fajok a leginkább veszélyeztetettek. Terjedéséhez lagalább 15 fokos hőmérséklet és nedves körülmények szükségesek. Terjedésében a rovarok, a szél és a csapadék is szerepet játszik, védekezni ellene igen nehéz feladat.
Ha ilyen tüneteket észlelünk a körtefán, ott már nagy a bajA baktérium a bibén keresztül jut be a növényi szövetekbe, de kisebb sérüléseken keresztül akár a leveleket és a fiatal hajtásokat is képes megfertőzni. A tűzelhalás jelenlétének egyértelmű bizonyítéka a virágok és hajtásvégek hirtelen elbarnulása, feketedése, a hajtásvég pásztorbot szerű meggörbülése.
Hirdetés
Mivel egy zárlati károsító terjeszti a betegséget, így a 7/2001. (I.17.) FVM rendelet 7. számú melléklet 1.2.3. pontja értelmében kötelező ellene védekezni. A védekezés elsősorban megelőzésen alapul, aminek több módszere is van:
- a fertőzött koronarészeket azonnal távolítsuk el, valamint a láthatóan beteg résszel együtt 40-50 centi egészséges részt is vágjunk le, mivel a baktérium gyorsabban terjed, mint ahogyan azt a tünetekből észlelhetnénk.
- megelőzésre használhatjuk a Blossom Protect nevű készítményt, melynek alapjául élőlények szolgálnak. Ez a biológiai permetszer szabad forgalmú, házi kiskertekben is használható.
- fontos a metszésre használt eszközök fertőtlenítése, így megakadályozhatjuk a betegség áthurcolását egyik fáról a másikra.
- hanyagoljuk a nitrogén műtrágyák használatát, ezzel elkerülhetjük a szövetek fellazulását, a túlzottan gyors növekedést, ami kedvező a fertőzés kialakulásához.
Amennyiben a tűzelhalás megelőzésével elkéstünk, a fertőzést követően is permetezhetünk, de azt tudni kell, hogy a fertőzés utáni permetezés esetén a növényvédőszerek sokkal gyengébben hatnak, mint még a betegség megjelenése előtt.
Míg az amerikai szőlőkabóca elleni védekezéshez igényelhetnek a gazdák támogatást, addig a tűzelhalás elleni permetezéshez, sajnos, nem jár állami támogatás.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés