Hirdetés
Védekezni kell a mezei pocok ellen!
A mezei pocok állományának felmérésére és a kártevő elleni védekezés fontosságára hívta föl a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A tavalyi rendkívüli károk miatt a hatóság idén fokozott figyelemre kéri a gazdákat.
Tavaly az utóbbi évek legjelentősebb mezeipocok-állománya alakult ki az országban. A 2014-es rendkívüli károk nyomán a növény- és talajvédelmi hatóság az idén is fokozott figyelemmel kíséri a mezei pocok fertőzöttség alakulását.
A rágcsálók augusztus végéig még nem okoztak gondot a megyék zömében, helyenként nőtt a lakott járatok száma, elsősorban pillangósokban és a nagy kiterjedésű gyomos területeken - ismertetik a közleményben. A kialakult helyzet miatt Fejér megyében védekezési felhívást tettek közzé, lucernás területeken és gyümölcsösökben is folytattak a védekezést.
Hirdetés
A megfigyelések szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Veszprém megyében helyenként szintén nőtt a kártevő egyedszáma tarlókon, ültetvényekben, napraforgóban és kukoricában.
Aranyos kis állat a Mezei pocok, de hatalmas kárt képes okozni a termőföldekenA hatóság ezért felhívta a gazdálkodók figyelmét, hogy az érintett területeken - azokon a táblákon is, ahol tavaly nem volt kártétel - mérjék fel a mezeipocok-fertőzöttséget. A vizsgálatok során különös figyelmet kell fordítani az évelő pillangósokra és az elhanyagolt területekre. A magas egyedszám fokozott veszélyt jelent az őszi vetésekre és az állókultúrákra.
A közleményben kiemelték, hogy a mezei pocok veszélyes kártevőnek minősül, a védekezési kötelezettséget jogszabály írja elő. A védekezés módjának megválasztásakor követni kell az integrált növényvédelem elvét: nemcsak növényvédő szeres, csalétkes védekezésre kell gondolni, de a megfelelő mélységű talajművelés, ragadozó madarak számára kihelyezett ülőfák nagy segítséget jelentenek a túlnépesedés megelőzésében. A védekezés lehetséges eszközeiről a Nébih honlapján, a http://portal.nebih.gov.hu/-/felhivas-a-mezei-pocok-fertozottseg-felmeresere-es-a-vedekezesre olvashatók részletek.
A közlemény szerint a gazdálkodók a felméréséhez és a védekezéshez szükség szerint igénybe vehetik növényorvos, növényvédelmi szakember irányítását.
Forrás: MTI
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés