Sokan talán nem tudják, de a lakásukat ékesítő szobanövények gyakran káros, mérgező – akár halálos – hatással lehetnek. Egyes növénytípusok súlyos egészségügyi problémákat okozhatnak, ha kedvencünk vagy gyermekünk megrágcsálja, elfogyasztja őket. Természetesen a tünetek súlyossága az egyéni érzékenységtől és az elfogyasztott növény mennyiségétől is függ.

Gyöngyvirág

Sokak egyik kedvenc dísznövénye a gyöngyvirág, azt azonban nem mindenki tudja róla, hogy nagy mennyiségben tartalmaz mérgező anyagokat, és könnyen okozhatja állatok és emberek (!) halálát is. Mindezek mellett komoly problémát okoz az is, hogy  erősen invazív növényről van szó. A gyöngyvirágnak minden része mérgező, így a gyökerei, a virágai, a leveli és a bogyói is. Elfogyasztásuk súlyos bőrgyulladást és akár szívleállást is okozhat. Mérgezést a virágszárak, a levelek megrágása, szopogatása, sőt a víz (!), amelyben a virágot tartjuk is veszélyes lehet. A hatóanyagok a szív izomzatára fejtik ki hatásukat.

Minden nárciszfaj tartalmazza a mérgező likorin alkaloidot, elsősorban a hagymában, de a levelekben is. A növény levele és a letört szárból kicseppenő nedv bőrizgató hatású (Fotó: Pixabay)

Aranyeső

Az aranyeső gyönyörű virágának köszönhetően közkedvelt növény. Bármely részének elfogyasztása azonban rendkívül mérgező lehet még a kutyák számára is. Ez általában hányás, hasmenés formájában nyilvánul meg, az állat pupillái kitágulnak, és gyakran remeg is. Nagy mennyiségtől akár szívroham vagy légzésleállás is bekövetkezhet. Nemcsak az aranyeső virágainak elfogyasztása okozhat mérgezést, hanem az őszre beérő magok is.

Nárcisz

A nárciszok többsége tavasszal virágzik, csak néhány faj ősszel. Fontos tudni róluk, hogy mérgező növények. Minden nárciszfaj tartalmazza a mérgező likorin alkaloidot, elsősorban a hagymában, de a levelekben is. A növény levele és a letört szárból kicseppenő nedv bőrizgató hatású. Egy jó alapos kézmosással a tüneteket hamar megszüntethetjük. Komoly mérgezést csak akkor okoz, ha a hagymáját a vöröshagymával tévesztik össze.

Nemcsak a vázába, sokszor a tányérra is kerül virág

Virágokat enni csak elsőre tűnik meghökkentőnek, valójában évezredek óta szerepelnek a táplálkozásunkban. A szegfűszeg is virág – egészen pontosan még ki sem nyílt bimbó –, miként a világ egyik legdrágább fűszere, a sáfrány is. Ha pedig megfáztunk, vagy begyulladt a szemünk, azonnal a kamillateához nyúlunk, és a virág illóolajaival és bioaktív anyagaival segítünk szervezetünknek.

Ahogy a Nébih Szupermenta közleménye írja, a virágok fogyasztása Kínában ősi hagyomány, de régészeti felfedezések is megerősítették, hogy az ókori Róma és Görögország konyháiban is sokfélét használtak belőlük, sőt ezekben az országokban máig az étlapon vannak a színpompás, illatos és ehető virágok.

Csak ismert és ártalmatlan fajtákat fogyasszunk!

A virágok fogyasztásánál a legfontosabb alapelv ugyanaz, mint a gombáknál: csak ismert és ártalmatlan fajtákat fogyasszunk. Sok fogyaszthatónak vélt növény virága mérgező, míg másoknál tudnunk kell, nem permetezték-e pár nappal azelőtt, vagy nem egy poros út mellől származik-e. A fűszernövények virágai szinte kivétel nélkül a fogyasztható csoportba tartoznak, de az alma, a bodza vagy éppen a napraforgó virága is tányérunkra kerülhet, ha megbízható forrásból származik.

A kertekben is gyakran előforduló virágok közül viszont biztosan ártalmas az egészségre többek között a nárcisz (bármely része), a rododendron és a rózsameténg virága, de még a sétányrózsa megkóstolása sem ajánlott! Ha nem vagyunk biztosak abban, fogyasztható-e egy adott virág, kérdezzünk meg szakértőt, akár gyógyszerészt, vagy inkább ne együk meg.

A virágok mostanában a csúcsgasztronómia sztárjainak is számítanak, egyre több helyen tűnnek fel a velük ízesített ételek: kézműves csokoládékon is gyakran találkozhatunk rózsa- vagy ibolyaszirmokkal. A német konyhában ismert és kedvelt például a sűrű palacsintatésztába forgatott és olajban kisütött bodza- és akácvirág. Ezek is csak elsőre tűnnek meglepőnek, hiszen például a bodzavirágszörp nálunk is méretes rajongótáborral rendelkezik, de a Balaton környékén gyakran találkozhatunk más virágok felhasználásával készült élelmiszerekkel, például levendula- vagy éppen rétivirág-szörppel, levendulazselével, levendulás borral, ciderrel.

Mi a dietetikus véleménye a virágok fogyasztásáról?

A Nébih szakemberei Antal Emese dietetikust, szociológust, a TÉT Platform Egyesület szakmai vezetőjét kérdezték.

A virágok és a hozzá tartozó növényi részek fogyasztása a mindennapi étrendünk része. Aki ezt elsőre furcsának találná, az tegye fel magának a kérdést, mikor evett utoljára brokkolit vagy karfiolt? Hiszen ezek is virágbimbók, még ha nem is gondoljuk róluk – kezdi a szakértő.

Azonban a hétköznapi értelemben vett virágok is beilleszthetők a táplálkozásunkba, mint például a napraforgóvirág, az akácvirág, de még az ibolya vagy a százszorszép is. Ezek szó szerint új színt adhatnak például salátáknak, de különleges ízhatást is elérhetünk velük. Bár egyes ehető virágokat a népi gyógyászat gyógyhatásúnak gondol – például a körömvirágnak gyulladáscsökkentő, a sarkantyúvirágnak antimikrobiális hatást tulajdonít – ez a tányérunkon át szinte egyáltalán nem érvényesül, ezért inkább csak különleges fogásként érdemes az ilyen ételekre tekintenünk – összegzi.

A dietetikus szerint a virágok tápanyagtartalma széles skálán mozoghat, de általában kalóriaszegények és – mint növényi részek – rostokban gazdagok. A színüket adó anyagok viszont bizonyítottan antioxidáns hatásúak, azaz gátolják a szabad gyökök káros hatásait, illóolajaik pedig emésztésünket segíthetik. Természetesen minden az elkészítés módján áll vagy bukik: ami a salátánkra szórt szirmokra igaz, az nem áll meg a tésztabundában, bő zsiradékban kisütött virágokra.

Végül pedig néhány ehető virágfélét is említ a szakértő: a tökfélék, így többek között a cukkini virága mellett bátran a tányérunkra tehetünk napraforgót, borágót, körömvirágot, levendulát, hibiszkuszt, árvácskát, ibolyát, sarkantyúkát, rózsát, százszorszépet, szegfű, kankalint, tulipánt, sőt még az orgonát is. Kerti fűszernövényeink virágai közül pedig a kapor, a citromfű, az oregánó, a rozmaring és a bazsalikom virága is színesebbé teheti ételeinket.

(Forrás: hellovidek.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás