Hirdetés
Több, mint félmillió lazac szökött meg egy skót halgazdaságból
Lesújtott Skóciára az Ellen névre keresztelt ciklon. Sok helyen hatalmas pusztítást hagyott maga mögött. Alaposan megtépázta egy nagy nemzetközi haltermelő vállalat, a Mowi egyik skóciai telepét is. Nagyjából 550 ezer lazac szabadult el, miután az óriási vihar lecsapott egy ottani halgazdaságra. A halak egy része viszont nem volt ilyen szerencsés. Rengeteg hal pusztult el az eset miatt, amellyel kapcsolatban a Skót Környezetvédelmi Ügynökség együttérző nyilatkozatot adott ki.
A nagy nemzetközi haltermelő vállalat, a Mowi egyik skóciai telepének tulajdonosa a BBC-nek számolt be veszteségekről. A vihar elvonultát követően búvárokkal mérték fel az Északi-tengeren úszó gazdaságot ért károk nagyságát. Ennek során megállapították, hogy a Campbeltown közelében található létesítmény mederfenékhez rögzített köteleinek egy része elszakadt, ennek következtében pedig körülbelül 550 ezer lazac jutott ki a nyílt tengerbe.

Több 10 ezer hal pusztult el a vihar miatt
A halak egy része sokkal rosszabbul járt: több mint 30 ezer példány vesztette életét a vihar pusztítása miatt. A gazdaság egyébként összesen mintegy félmillió lazacot raktározott 10 tárolóban, melyekből az Ellen ciklon 3-at rongált meg. Az eset kapcsán a Skót Környezetvédelmi Ügynökség is sajnálatát fejezte ki - írta a BBC anyagára hivatkozva a Magyar Mezőgazdaság.
Hirdetés
Veszélyben a skót lazac genetikai állománya
Azt már az eredeti cikkből fordítottuk, hogy Andrew Graham-Stewart, a skót lazac- és pisztrángmegőrző szervezet (Salmon and Trout Conservation Scotland) munkatársa szerint nagyon valószínű, hogy komoly veszélyt jelent a környezeti rendszerekre ekkora mennyiségű ivarérett norvég lazac természetes vizekbe jutása. Véleménye szerint a halak az Argyll, a Firth of Clyde és az Ayrshire folyókban nagy létszámban felúszva ikráznak majd, és a skót lazaccal párosodva komoly genetikai hatást gyakorolnak a veszélyeztetett őshonos lazacpopulációkra.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés