Az elmúlt hét évben megduplázódott a horgászok száma. A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) több mint 800 ezer tagot számlál. A miniszterelnök főtanácsadója, Nyitrai Zsolt a témához kapcsolódóan azt mondta: a horgászok érdekét szolgálja, hogy a kormány megszüntette a kereskedelmi célú halászatot a természetes vizeken, visszaszorította az orvhalászatot, a MOHOSZ lett a legtöbb vízfelület kezelője, az új horgászokmánnyal egyszerűbb lett az ügyintézés, modern eszközökkel segíti a halőrzést és támogatásokat biztosít a horgászegyesületeknek.

A politikus hozzátette, hogy a MOHOSZ szakemberei együtt dolgoznak a kormány illetékeseivel a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégián, amelyet még 2024 első felében elfogadhatnak. Ezután - a remények szerint - fokozatosan megvalósulhatnak azok a fejlesztések, amelyek a horgászok kényelmét, a szabadidő méltó körülmények közötti eltöltését szolgálják.

Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke a horgászturisztikai stratégiáról azt közölte, hogy ennek elfogadása után a horgászok jobb körülmények között horgászhatnak - Fotó: MTI/Lakatos Péter

A videóban Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke azt mondta, hogy az általa vezetett szervezet 2014 óta stratégiai partnere a kormánynak és az elmúlt 10 évben sok sikerük volt, például az ország legnagyobb civil szervezetévé váltak. A horgászturisztikai stratégiáról azt közölte, hogy ennek elfogadása után a horgászok jobb körülmények között horgászhatnak. Megjegyezte, hogy a jövő évben elindítanak egy applikációt, amely a horgászok mindennapjait segíti majd.

Bizakodóan zárta a 2023-as évet a szövetség

A szövetség az évzáró közleményében arról írt, hogy a 2023. év a horgászaton innen és azon túl a kényszerűen nagy áremelések éve is volt. A MOHOSZ és a horgászszervezetek fórumai egy évvel ezelőtt e tárgyban is próbáltak felelős és méltányos döntéseket hozni. Felelős döntéseket a működőképesség biztosítása, az elmúlt években elért színvonal megtartása érdekében. Méltányos döntéseket azért, hogy lehetőleg senki számára se lehetetlenüljön el a horgászat lehetősége. Örömmel mondhatjuk el, hogy horgásztársainknak, mint a horgászok nagy közössége – Magyarországon a legnagyobb civil szervezetrendszer – felelős tagjainak áldozatvállalásával döntően sikerült megőrizni létszámunkat és ennek köszönhetően gazdasági stabilitásunkat is a szerteágazó horgászszövetségi közfeladat-finanszírozás érdekében - fogalmaztak.

A 2024-es évről pedig ezt írták:

"Bízunk benne, hogy a horgászokmányok megújítása, az éves programok támogatása és az újabb horgászszervezeti támogatások biztosítása, majd a 2025-re célként kitűzött teljes digitalizáció előkészítése kapcsán nekünk lesz mit elérni, a horgászoknak pedig értékelni is. A horgászat nem „csak” halfogás, hanem jelentős társadalmi igény, természetközeli szabadidős életforma, életminőséget javító rekreáció vagy éppen egy igen sikeres sportág."

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás