Az állati eredetű élelmiszereket imitáló növényi alapú termékeknek elnevezésükben jelentősen különbözniük kell az állati eredetűekétől. Leírásukban, reklámjaikban pedig nem utalhatnak arra a valótlanságra, hogy tápanyagtartalmuk azonos lenne az állati eredetű termékekével. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az európai termelőket összefogó Copa-Cogeca szervezettel közösen felhívta az uniós döntéshozók figyelmét a vonatkozó piaci szabályozások mihamarabbi megalkotására, ami a fogyasztók védelmét is célozza.

 A Copa-Cogeca, az európai mezőgazdasági termelők, illetve termelői szövetkezetek szervezete állásfoglalást adott ki a növényi alapú hús- és tej-imitátumokkal kapcsolatban. A növényi alapú fehérjetermékek (hús- és tej-, illetve akár tojásutánzatok) olyan növényi kivonatokból, illetve növényi eredetű összetevőkből készült termékek, melyek igyekeznek utánozni az állati eredetű termékek érzékszervi (forma, állag, íz, illat stb) tulajdonságait, valamint nevükre és elfogadottságukra is építenek. Forgalmazóik érdekük szerint kiemelik az állati eredetű termékekhez való hasonlóságukat, miközben igyekeznek megkülönböztetni is őket, elmosva a lényegi különbségeket - írta a NAK.

Sokan azt gondolják, hogy az eredeti állati eredetű termékek és a növényi alapú imitátumok tápértéke azonos, holott ez közel sincs így - Fotó: Magro.hu, CSZS, Algyő, halas palacsinta

Kommunikáció és elnevezés

Ezen termékeket sokszor az eredeti állati eredetű termékek helyettesítőinek „címkézik”, azt sugallva, hogy tápértékük azonos azokéval és az étrendben felcserélhetőek. Számos felmérés, jelentés és tanulmány igazolja, hogy a fogyasztók túlnyomó többsége nem olvassa el az összetevők, tápértékek listáját - közölte a NAK. 

Ehelyett sokan úgy gondolják, hogy ha például vega "hamburgernek" vagy vegán "tojásnak" neveznek valamit, akkor azok tápértékének meg kell egyeznie az eredeti termékével – ami azonban nem így van.

Például egy Franciaországban készült tanulmány szerint tízből hat fogyasztó gondolja úgy, hogy a növényi alapú italok táplálkozási szempontból helyettesíthetik a tejet – annak ellenére, hogy számos tudományos bizonyíték támasztja alá ennek ellenkezőjét - fogalmaztak. 

A hús és a növény közötti különbségek fontosak

A hús komplex fehérjeforrás, ugyanakkor a növényi alapú változatokban nincs jelen az összes esszenciális aminosav, továbbá alacsonyabb a B12-vitamin-, a cink-, a vas- és a mikroelem-tartalom. A félrevezető tájékoztatás miatt sokan azt gondolják, hogy az eredeti állati eredetű termékek és a növényi alapú imitátumok tápértéke azonos, holott ez közel sincs így. Az efféle félretájékoztatások étrendi hiányosságokhoz, de akár komolyabb egészségügyi problémákhoz is vezethetnek - írták.

Mind a Copa-Cogeca, mind a NAK felhívta a figyelmet arra, hogy az uniós jogalkotóknak minél hamarabb meg kell tiltaniuk az állati eredetű termékek megnevezéseinek használatát növényi alapú utánzatoknál. Továbbá nem engedhető ezen termékek „helyettesítőként” történő reklámozása, értékesítése. Nem szabad megtéveszteni a fogyasztókat, és az állati eredetű termékek megnevezéseit – valamint a főként állati eredetű összetevőkből készült termékeket is – uniós szinten jogilag védeni kell. Miként a tápanyagtartalomra utaló kijelentéseknek is egyértelműnek kell lenniük - zárták a közleményt.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás