Hirdetés
Növénybiztosítás: rohamosan fogy az ideje
Ha eddig nem tette volna meg, kezdjen el foglalkozni a növénybiztosítása megkötésével, mert rohamosan fogy az ideje. Az olló két oldalról is záródik: lassan itt van május közepe – és lassan véget ér a növénybiztosítások kötési időszaka. Mint bizonyára tudja, május 31-e szokott lenni a hivatalos kötési határidő. Ez lehet, hogy idén módosul egy kicsit, mert az egységes kérelmek leadási határideje is kitolódott. Egyelőre viszont még nincs ilyen információnk, tehát jobb, ha erre a határidőre készül.
Lehet, hogy korábban zár egy biztosító
Az olló záródásának másik oldala: azt rebesgetik, hogy egy biztosító korábban fog zárni, nem fogja megvárni a hónap végét. Ez azt jelenti, hogy be fognak szűkülni a lehetőségei, mert nem választhat minden biztosító ajánlata közül és lehet, hogy egy nem annyira előnyös szerződést tud csak megkötni.

Az időjárás nem vár
Idén később jöttek a fagyok – ennek a következménye az lett, hogy gyakorlatilag a teljes országban elpusztult a kajszitermés.
Hirdetés
Idén korábban jött a jég: két hete már egy szupercella átvonult az ország nyugati részén, súlyos károkat okozva.
A gazdák pedig egyre jobban tartanak az aszálytól, a legtöbb megkeresés, ami hozzánk érkezik, aszálybiztosításról szól.
A biztosítók is tartanak az aszálytól a tavalyi tapasztalatok alapján: egyes biztosítók az ország bizonyos részein nem is kötnek már biztosítást aszályra és kukoricára. Más részeken pedig csak magasabb áron.

Ön se várjon!
Ha idén nem köt növénybiztosítást, súlyos kockázatnak teszi ki magát, a családját és a gazdaságát. Jelen pillanatban – bár nem tökéletes – de mégis a növénybiztosítás gyakorlatilag az egyetlen lehetősége arra, hogy megvédje az anyagi helyzetét.
Hogy ki tudja védeni az időjárás okozta károk pénzügyi hatásait. Hogy ne legyenek súlyos veszteségei. Hogy ne kelljen hitelt felvennie.
Kalkuláljon magának díjat!
Nézze meg 5 perc alatt, hogy mennyibe kerülne az Ön számára idén a növénybiztosítás! Néhány adat megadása után több biztosító díját megmutatjuk és szabadon dönthet.
Kapjon hozzá díjmentes szakértői tanácsadást!
A díj még nem minden. A gazdasága terület- és vetésszerkezete dönti el, hogy milyen biztosítást érdemes kötnie és milyen kockázatokra.
Ezért ebben is segítünk: adja meg a telefonszámát és miután kalkulált, felhívjuk és átbeszéljük, pontosan mit ajánlunk Önnek. Mindent, amit kell és semmit, amit nem.
5 perc és egy telefon – és minden kötelezettség nélkül megkapja azt a tájékoztatást, amely alapján felelősséggel el tudja dönteni, hogy biztosítson-e vagy nem.
Az első lépés a kalkuláció:
Ha kérdése van a növénybiztosítással kapcsolatban, hívja ügyfélszolgálatunkat a +36 1 766 45 33-as számon és kollégáink szívesen segítenek.
(x)
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés