Mitől függ elsősorban a fák fagyállósága?

A fagyállóságot a faj, illetve fajta örökletes tulajdonságai alapvetően meghatározzák. Befolyásolja továbbá a télre való felkészülés folyamata, a fagy jelentkezésének időpontja, a hőmérséklet-változás intenzitása, a gyümölcsfa anatómiai sajátosságai, de a talaj tápanyag-összetétele is befolyásolják a fagytűrő képesség mértékét és alakulását. Az őszi időjárás és az ebben az időszakban végzett technológiai lépések is, jelentős hatást gyakorolnak a fák hideghez való alkalmazkodására, felkészülésére. Több kutatás szerint, az örökletes tulajdonságok összefüggésben vannak a származással. Az eddigi megfigyelések és tapasztalatok alapján elmondható, hogy a kajszi- és őszibarackfák gyakran szenvednek tavaszi fagykárt hazánk területén, míg a nálunk őshonos meggy, cseresznye és alma jóval ritkábban.

Mik befolyásolhatják még, a fák virágainak elhalását?

A fák virágrügyei összetett, sokféle szövetből felépülő szervek. Az egyes szövettájak eltérő fagyállósággal rendelkeznek, károsodásuk mechanizmusa tudományosan a virágrügy elfagyása során még nem kellőképpen meghatározott. Kórtani szempontból, a kórokozók jelenléte a virágrügyeknél kisebb jelentőségű a fagyállóság csökkentése szempontjából (de azt negatívan befolyásolja), mint a fás szöveteknél. A FitoNatur Aktív gátolja az egyes kórokozók illetve kártevők aktivitását.

Fotó: Pixabay

Nemcsak betegség vagy fagy miatt, hanem élettani okok miatt is elpusztulhatnak a virágrügyek. Megfigyelhető, hogy egy részük az elégtelen tápanyag-ellátottság, a  kedvezőtlen versenyhelyzet továbbá a rendszertelen vízellátás miatt visszamarad a fejlődésben , majd a tél során elhal és lehullik a fáról. A csoportos rügyek versenyhelyzete rosszabb, mint a magányos rügyeké. Kajszibaracknál a hosszú termőrészeken lévő virágrügyek közül lényegesen több hullik le ebből az okból, mint a nyársakon találhatók közül. A FitoNatur Aktív kész tápanyagokat biztosít a szövetek számára, így átmenetileg mérsékli a különböző tápelemek időszakos hiányát.

A hideg egy komoly stresszhatás

A stresszadaptáció, így a hidegtűrés mértéke függ a növény fejlettségi- és fiziológiai állapotától is. A fagytűrés szempontjából a fagypont alatti hőmérséklet következtében kialakuló jég az egyik legveszélyesebb tényező. Ha a lehűlés gyors, a jég a sejten belül képződik, ehhez azonban egy olyan részecskének (spóra, baktérium. stb.) kell a sejtbe jutnia, ami körül, mint kristályosodási góc körül, a jégkristály kialakulhat. Az ilyen, sejten belüli jégképződés a sejt pusztulásához vezet.

A növényeknek a stressz, így az alacsony hőmérsékleti stressz kivédéséhez is szükségük van egy hosszabb ideig tartó, alacsony hőmérsékletű, csökkentebb növekedésű időszakra, az edződésre. Ezt az időt csökkenti a FitoNatur Aktív, mert gazdag azokban az anyagokban, amelyek az edződés folyamatában képződnek.

Természetes körülmények között hazánkban az edződés ősszel történik, a rövidülő megvilágítás és a hőmérséklet fokozatos csökkenése során.

Fagy esetén a sejt közötti járatokban jég képződik. A jégkristályok tönkre tehetik a sejtek membránjait, ami a sejt pusztulásához vezethet. Ugyanakkor a jég képződése kivonja a sejtekből a vizet, tehát a hideg okozta stressz egyúttal szárazságstresszt is okoz. A növény az edződés folyamán szerves anyagok – köztük szénhidrátok – felhalmozásával védekezik a vízelvonás ellen. Mindezek mellett olyan fehérjék is képződnek, melyek a membránokat védik, vagy olyan membrán-alkotórészek keletkeznek, melyek a membránokat „rugalmasabbá” teszik. A FitoNatur Aktív kész tápanyagokat biztosít a növényi szöveteknek, tartalmaz sejtmembránt védő fehérjéket és természetes cukrokat, amelyek csökkentik a jégkristályok képződésének hőmérsékletét.

Relatív fiatal növényekben, vagy fiatal hajtásokban, ahol a klorofill és a gyanta termelése még nem indult be, az stresszhatások elleni védelem érdekében az antocián termelődése fokozódik. Ezáltal a növény pirosas, rozsdabarna része védve lesz a káros külső hatásoktól. A klorofill termelésének megkezdésekor az antocián termelése alábbhagy, ami problémát okoz a késő tavaszi fagyásoknál, mivel így csökken a stresszek elleni védelem. A növények által előállított antocián típusa nagyban függ a növény fajtájától, a talaj minőségétől, a hőmérséklettől, a páratartalomtól, és még egy sor egyéb tényezőtől. A FitoNatur Aktívban széles spektruma található meg a különböző antocianidineknek és más, kémiailag hozzá közel álló természetes pigmenteknek (flavonoidokkal, karotinoidokkal, antoxantinokkal), amelyekkel együtt fejtik ki hatásukat.

Fotó: Pixabay

FitoNatur Aktív felhasználási javaslata

Az előre jelzett kisugárzási fagyok elött 1-2 nappal érdemes kijuttatni a FitoNatur Aktívot 10 liter/ha-os dózisban úgy mintha a fáinkat lemosó permeteznénk.

A FitoNatur Aktív 5-6 napig fejti ki közvetlen hatását. Ezt követően, ha a fagyveszély még mindig fennáll, akkor fagymentes időben 5 liter/ha-os dózisban ismételjük meg a kezelést.

A FitoNatur Aktív (I. – II.) két komponensből áll, 1:1 arányba kell őket hozzáadni a permetléhez, a dózis a két komponensből együttesen értendő (10 liter/ha=5+5 liter).

(x)

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás