A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében több mint egy évtizede sok ezer határon inneni és túli magyar gazda segíti évről-évre a rászoruló családokat. Ezek mellett a program szervezőjévé és közvetítőjévé kíván válni az agráriumon belüli szakmai együttműködéseknek, az információ és a tudás áramlásának. Ezen célok mentén első alkalommal hirdették meg tehetséges magyar fiatalok boldogulását segítendő a „Magyarok Kenyere a Jövőért” ösztöndíjprogram, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) támogatásával.

Az eddig elért eredmények arra sarkallnak és köteleznek minden közreműködőt, hogy még nagyobb erőket mozgósítson a program fejlesztéséért, bővítéséért és kiterjesztéséért – írta a NAK. Első évében az ösztöndíjprogram 12 fiatalnak nyújt anyagi támogatást a fejlődéshez, köztük öt kárpátaljai, két erdélyi és öt anyaországi hallgatónak, illetve fiatal gazdálkodónak. Az ösztöndíjakat jelképező támogatói okiratokat 2023. október 30-án Budapesten, a Parlamentben adták át.

első alkalommal hirdették meg tehetséges magyar fiatalok boldogulását segítendő a „Magyarok Kenyere a Jövőért” ösztöndíjprogram, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) támogatásával - Fotó: NAK/Lévai Zsolt

Ezeket támogatja az ösztöndíj

A „Magyarok Kenyere a Jövőért” program célja támogatni a kárpát-medencei magyar agrárium megújítását, fenntartható fejlődését és innovatív működését elősegítő – elsősorban fiatal gazdálkodók által, illetve a jövő („zöldebb”) mezőgazdasága és a biztonságos élelmiszer-termelés érdekében folytatott – tevékenységet, az ehhez szükséges tudás megszerzését.

Az ösztöndíj célja továbbá
  • a tehetséges és elkötelezett fiatal agrárdiákok támogatása,
  • kapcsolati hálójuk bővítése,
  • a hagyományos értékeken alapuló vidéki életforma népszerűsítése,
  • a fenntartható gazdálkodás fontosságának bemutatása,
  • a környezet-, illetve a klímavédelemmel kapcsolatos tudatosság megerősítése.

Az ünnepségen Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke köszöntőjében elmondta, hogy nehézség mindig adódhat, de a fiataloknak a jövőre kell felkészülniük, melyhez a mi feladatunk megadni az alapokat, segíteni az indulásukat, részben anyagi terheket is átvállalva.

„A nemzet ott áll mögöttetek. Ne felejtsétek el, hogy szolgálatra kaptunk felhatalmazást, a nemzet szolgálata valamennyiünk közös ügye. Ha segítjük egymást, a siker sem marad el. Kívánom, hogy legyetek nagyon sikeresek, melyhez adjon a Jóisten erőt, hitet.”

Dr. Herczegh András, az AVHGA ügyvezető igazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy az alapítvány számára megtiszteltetés, hogy részese lehet a „Magyarok Kenyere a Jövőért” kezdeményezés elindításának, továbbá segítheti a jövő generációjának tanulmányait és szakmai fejlődését. Az ösztöndíjprogram által igyekszik felkarolni a kárpát-medencei magyar agrárium megújítását. Kihangsúlyozta, az AVHGA elsődleges célja, hogy kezességvállalása révén gyors és hatékony segítséget, támogatást nyújtson az mezőgazdaságban tevékenykedő vállalkozások számára, ezáltal évente 10 ezernél több gazdálkodó jut forráshoz.

Balról Győrffy Balázs, Dr. Herczegh András, Jakab István és az egyik fiatal díjazott - Fotó: NAK/Lévai Zsolt

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy örvendetes, hogy a Magyarok Kenyere program – a szép számú felajánlónak, a kialakuló kapcsolatrendszereknek hála – egyre szélesebb körben biztosíthat és biztosít támogatást. Kiemelte, hogy az új elem, az ösztöndíjtámogatás egyúttal az agrárágazat generációs megújulásának fontosságát is hangsúlyozza. Mint fogalmazott, jövőnket a jelenünkben alapozzuk meg, gazdaként és nemzetként is.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás