Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legutóbbi, július elején kiadott véleménye szerint támogatható az Európában legszélesebb körben használt és vitatott gyomirtószer, a glifozát használatának meghosszabbítása. Környezetvédő szervezetek felháborítónak tartják a döntést, felszólítják az Európai Bizottságot, hogy tegyen javaslatot a glifozát betiltására, a tagállamokat pedig arra, hogy támogassák a tilalmat.

Az EFSA döntésére reagálva a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Pesticide Action Network Europe azt írta közleményében, hogy a glifozát használatával kapcsolatban számos azonosított kockázat és nyitott kérdés van, amelyeket viszont a hatóság nem vesz kellőképpen figyelembe. A 444 cikke szerint az EFSA állásfoglalásában kiemeli, hogy a szennyeződések potenciális genotoxicitása és a fogyasztók kockázatértékelése továbbra is hiányos, miközben elismeri, hogy a glifozát termékek károsíthatják a biológiai sokféleséget, az idegrendszert és káros hatással lehetnek a mikrobiomra. A szervezet ennek ellenére tartózkodik attól, hogy negatív véleményt adjon, ehelyett a tagállamokra bízza, hogy engedélyezik-e a gyomirtó szert, a környezetvédők szerint hárítva a felelősséget.

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legutóbbi véleménye szerint támogatható Európában a glifozát gyomirtószer használatának meghosszabbítása - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva, illusztráció

A kockázatokról és a korábbi esetekről

A glifozát engedélyét 2017-ben hosszabbította meg 5 évre az Európai Bizottság, de azt a döntést is heves tiltakozás kísérte. Ezt a gyomirtószert teszik részben felelősség a méhek és egyéb beporzók tömeges pusztulásáért, és sok jel utal arra, hogy az emberi szervezetre is káros, potenciálisan rákkeltő hatással van a szer - írta a cikk. 

Egy amerikai bíróság például 2019-ben megalapozottnak látta, hogy a Monsanto vállalat Roundup nevű, glifozátot tartalmazó gyomirtója is hozzájárulhatott egy amerikai férfi rákos megbetegedéséhez, a cégnek pedig 80 millió dollár kárpótlást kellett fizetnie a férfinak.

A környezetvédő szervezetek szerint az EFSA, az Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA) és a nemzeti ügynökségek túlnyomórészt a vegyipar tanulmányaira alapozzák értékeléseit és figyelmen kívül hagyják a független és szakértői értékeléssel rendelkező tudományos tanulmányok sokaságát, amelyek a glifozátot súlyos egészségügyi és környezeti problémákkal hozzák összefüggésbe - írták.

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás