Hirdetés
Megérdemelt millióit veszélyezteti, ha nem köt növénybiztosítást
Hiszen ahogy mennek fel a terményárak, úgy lehet a növényeire gondolni, mintha pénzkötegek lennének a földeken.
10 tonna búza átvételi ára több mint egy millió forint, 10 tonna napraforgóé majdnem három millió. Ha ez az érték papírpénzben lenne felkötözve a növényre, ugye mindent megtenne, hogy megvédje az időjárástól? De „csak” a növény van kinn. Kitéve az elemek kénye-kedvének. Jégeső, vihar, felhőszakadás – minden annyira kiszámíthatatlanná vált az utóbbi időben, hogy ez lehetetlenné teszi a tervezést. Nem lehet már évszaknak megfelelő időjárásról beszélni.
Az „Itt nem szokott jég lenni!” gondolkodás már a múlté
Amikor gazdákkal beszél az ügyfélszolgálatunk, előfordul, hogy azt mondják a gazdák: itt sosem volt jég; nem szokott vihar lenni, stb. Ez biztos igaz volt eddig, de senki és semmi sem garantálja, hogy idén is így lesz.
Hirdetés
Van olyan ügyfelünk, akinek az intenzíven és gondosan művelt szőlőjét tavaly nyáron gyakorlatilag tönkretette egy szupercellában keletkező jégeső. 70%-os jégkárt állapítottak meg nála. A kárérték – a számításaink szerint – meghaladta az 50 millió forintot. Tavaly még nem volt biztosítása és – pont az intenzív művelés miatt – a kárenyhítésből sem kapott semmit a rendszer sajátosságai miatt. Idén az elsők között kötött egy komoly növénybiztosítást.
Ön dönt: előre készül vagy a veszteség után már csak jövőre köt növénybiztosítást
Nem örülünk neki, de azt tapasztaljuk, hogy gyakran azért kötnek a gazdák növénybiztosítást, mert tavaly egy komoly káruk volt. És idén már tartanak attól, hogy megismétlődik – és nem szeretnének újra milliókat vagy tízmilliókat veszíteni.
Ha Ön még nincs ebben a helyzetben, nem gondolkodna egy kicsit előre? Praktikusabb egy meghatározott összeget előre kifizetni, mintha egy komoly kár után kellene elgondolkoznia azon, miből fogja pótolni a kiesett bevételt.
A biztosítás díja tervezhető és előre vállalható. A kár kiszámíthatatlan
Ezért azt javasoljuk, legalább nézze meg, hogy mennyibe kerülne egyáltalán Önnek egy növénybiztosítás! Néhány alapadat megadása után 5 perc alatt megmutatjuk, hogy több biztosító milyen díjat kér – és össze is hasonlíthatja az ajánlataikat.
Adja meg a telefonszámát és felhívjuk, hogy amitől tart és amit szeretne, szakmailag hogyan oldható meg a legjobban és a legjobb ár-érték arányban. Tehát nem a lehető legdrágább biztosítást ajánljuk, hanem azt, amely Önnek a legjobb! Azért, mert mi azt szeretnénk, hogy elégedett legyen – és jövőre is visszatérjen hozzánk. Ügyfeleink 90%-a újra köt.
Tegye meg az első lépést, minden kötelezettség nélkül, kalkuláljon egyet most!
(x)
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés
