Hirdetés
Már 9,5 milliárd forint kártalanítást kaptak a madárinfluenza miatt a tulajdonosok
Több nyugodt év eltelte után 2020-ban újra megjelent a madárinfluenza Magyarországon. A március végén indult járvány Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyét érintette. A három megyében mintegy 400 állattartó telepen csaknem 4,8 millió állatot kellett ártalmatlanítani a betegség megfékezése és a terjedésének megelőzése érdekében. A járvány megállítása után a járványvédelmi szabályokat betartó, felelősen gazdálkodó tulajdonosok állami kártalanítást kapnak. Ennek több mint 80 százalékát, közel 9,5 milliárd forintot már ki is fizetett nekik a Nébih.
Azok a tulajdonosok, akikkel szemben nem állt fenn kártalanítást kizáró ok, a megsemmisített állataikért, eszközeikért, ragályhordozó anyagaikért, tárgyaikért 100 százalékos állami kártalanításban részesülnek - írta a Nébih. A védekezés során a felszámolásokkal egyidejűleg a járási hivatalok szakemberei folyamatosan végezték a becslési és a kártalanítási eljárásokat, amelyek mostanra befejeződtek.

2 hónapon belül érkezik a madárinfluenza kártalanítása
A határozatok alapján a Nébih – a jogerőre emelkedéstől számított 60 napon belül – intézkedik a kártalanítás tulajdonosnak történő kifizetéséről. A kártalanítások teljesítését a hivatal kiemelt feladatként kezeli. A hivatal a jog szerinti ügyintézési időt csaknem felére csökkentve a felterjesztett kérelmek több mint 80 százalékának, közel 9,5 milliárd forintnak a kifizetéséről már gondoskodott. Fontos tudni, hogy a kártalanítás minden esetben a tulajdonosnak jár, így a Nébih is feléjük teljesíti a folyósítási kötelezettséget.
Hirdetés
Ezt tehetik a baromfitartók a madárinfluenza ellen:
A madárinfluenza házi- és vadon élő madarak vírusos megbetegedése, amely az állatok elhullásához vezet. A H5N8 vírus embereket nem betegít meg, azonban minden állattartónak fontos az alábbi óvintézkedéseket betartania:
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés