Hirdetés
Malaca van - képeslapokkal!
Szokták mondani, ha valakit szerencse ér. De mégis hogyan született ez a mondás, mi köze a malacoknak a szerencséhez, miért ábrázolják ezeket az állatok szilveszter környékén négylevelű lóherével? Íme, a szerencsehozó malacok története!
Az egyik legismertebb szilveszteri szerencsehozó étel is a sertéshez kötődik, a ropogós sültmalac. A népi hiedelem szerint a malac kitúrja nekünk a szerencsét, vagy ismert még úgy is, hogy az ajtón át, befelé túr, amivel szintén a szerencsét hozza meg. Szemben mondjuk a tyúkkal, ami elkaparja a szerencsénket, így ilyenkor tyúkhúst, vagy halat (elúszik) nem is érdemes fogyasztani. A malacsültnél is fontos kritérium, hogy a fő szerencsehozó testrészeit, mint a köröm, csülök, farok és fül, is elkészítsük, ezért a sütés. A malac ezen kívül jelképezi a bőséget, hiszen mindent képes felfalni és hasznosítani is!
A négylevelű lóhere már csak ráadás, egy plusz szerencsefaktor a malac mellett. Szilveszterkor sokszor ábrázolják így a malacokat, például dísztárgyakon, aminek az emberek sok szerencsét tulajdonítanak.
Hirdetés
Jöjjön néhány antik jellegű képeslap, amelyek alátámasztják a malacok, a szerencse és az újév kapcsolatát:









Még több szólás, közmondás eredetéért katt ide!
Fotók: postcardiva.blogspot.de
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés