Hirdetés
Magyarország lett a díszvendég Berlinben
Pénteken elkezdődött Berlinben a Zöld hét, a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói vására. Idén a rendezvény különlegessége, hogy Magyarországot választották a kiállítás díszvendégének.
Kiemelt résztvevőként az a megtiszteltetés érte a magyar küldöttséget, hogy a Magyar Nemzeti Pavilonban nyitották meg a rendezvényt. A csaknem 1700 négyzetméteres magyar standon 33 kiállító mutatkozik be, természetes, jó minőségű és genetikailag módosított szervezetektől (GMO) mentes élelmiszerekkel.
A Zöld Hét egyik legfontosabb témája a víz és annak védelme leszA kiállítók arra számítanak, hogy új üzleti partnerekre is szert tehetnek a rendezvény során. Németország különben is az egyik legnagyobb felvevő piaca a hazai mezőgazdasági termékeknek. Az export tavaly az előzetes számítások szerint elérte az 1,3 milliárd eurót (mintegy 400 milliárd forintot), ami 50 százalékos növekedés az öt évvel korábbihoz képest.
Hirdetés
A Nemzetközi Zöld Hét keretében megrendezik idén a Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumot is. Ennek legfontosabb témája a vízhez való hozzájutás és mezőgazdaság összefüggései lesz. Hazánk azt az álláspontot képviseli majd, hogy a vízhiányra nem lehet megoldás a GMO használatának elterjesztése.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés