Júliusban és augusztusban a Kukoricázz velünk! termelési versenyünkben részt vevő gazdáinkkal találkoztunk, ahol a kukoricatermesztés technológiájáról is beszélgettünk velük. Azt tapasztaltuk, hogy minden gazdálkodónál más taktika válik be; legyen szó fajtaválasztásról, vetésidőről, FAO-számról - a talajtípustól és helyszíntől is függően, persze.

A gazdálkodás és így a kukorica termesztése sem egyszerűen sablonok alapján működik; a gazdálkodónak pontosan ismernie kell nem csak a saját területét - annak fekvését, talajtípusát, széljárást, mikroklimatikus viszonyokat, stb. – hanem azt is, hogy a területe milyen növényfajnak és fajtának lesz optimális. Ennek eldöntése meglehetősen nehéz feladat, hiszen a lehetőségeinek egy részét ugyan ki tudja számítani a gazdálkodó, de bizonyos abiotikus tényezőkre, mint például a csapadékviszonyokra vagy a nyári UV-sugárzásra nincsen ráhatása, a biotikus tényezőkről (károsítók) nem is beszélve.

Fotó: Pixabay

A fajtaválasztás a növénytermesztés egyik legfontosabb eleme. A fajtatulajdonosok sok információt átadnak a saját genetikájukról, de azt a gazdálkodónak kell kitapasztalnia, hogy az adott fajta az ő területén hogyan fog viselkedni, milyen tulajdonságai kerülnek előtérbe.

A kukorica virágzása, és így a beporzás sikeressége, végső soron pedig a termés mennyiségének alakulása kulcskérdés. A kukorica megtermékenyülése több dolog függvénye. Evidensnek gondolhatjuk, hogy a kukorica virágzása és így a termékenyülés is szinte magától végbemegy, és mint gazdálkodóknak, ezzel nincsen feladatunk. Azonban a gyakorlat sokszor mást mutat.

A kukorica szélporozta növényünk, hím- és nővirágzattal egyaránt rendelkezik, a beporzás során a címerről a pollen a ragacsos bibeszálakra kerül. A kukorica idegenbeporzású növény, bár önbeporzásra is lehet esélye. A kukorica pollenje viszonylag nagyobb mérettartományba esik a pollenek között, ami miatt a címerről való lehullás után gyors süllyedésnek indul a légmozgás függvényében. A pollen életképességét a környezeti tényezők erőteljesen befolyásolják, a hűvösebb időben tovább életben maradnak.

A virágzás - fajtától függően – elhúzódó folyamat, akár egy hétig is tarthat. A címervirágzat pollenképzése rendkívül energiaigényes folyamat, a kukorica virágzáskor igényli - vizsgálatok szerint is - a legtöbb vizet. Ezért a nemesítési gyakorlat sokszor a kisebb címervirágzatot adó genetikák felé mutat. Viszont a virágzáskori abiotikus és biotikus tényezők kardinálisak a termékenyülés és a termés kialakulásának szempontjából, ezért is jöhet a gondolat a gazdálkodói oldalról, hogy nem egy genetikát használ egy táblán belül, hanem két különbözőt, hiszen így nagyobb a lehetőség mind az idegen megporzásra, mind a virágzás és így a pollenszórás megvalósulásának biztosítására.

A gyakorlatban egyelőre még kevés példát látunk két genotípus egy táblában történő vetésére, de az abiotikus hatások szélsőségeinek kiküszöbölésére akár ez is megoldást jelenthet.

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás