Kipusztultnak nyilvánították, de nagyon is él és szaporodik az aranysakál. Megoldás kell ellene!

Az aranysakál bizonyítottan őshonos ragadozó fajunk, mert már a jégkorszak előtti időszakból, a Villányi-hegységből származnak olyan leletek, amelyek szerint élt Magyarországon egy állat, amit később sakálnak (Thus aureusnak) neveztek. A sakál a középkortól tagja a hazai faunának, kis számban, de állandóan jelen lehetett a Kárpát-medencében.

A XIX. században a jelentős élőhely-átalakításoknak és a ragadozók üldözésének következtében a faj a XX. század első felében teljesen eltűnt a Kárpát-medencéből. Az aranysakálnak nem élt bizonyítható szaporodó állománya hazánk területén a XX. század közepétől (utolsó hivatalos elejtés 1942, Derecske), ezért 1989-ben az aranysakál felkerült a magyar Vörös Könyvbe, és kipusztultnak nyilvánították.

Az invazív fajokhoz hasonló növekedést mutat

A vélhetőleg Horvátországból eredő bevándorlásuknak köszönhető, hogy a ’90-es években a Dráva menti déli határvidéken szaporodó példányokat véltek megfigyelni. Azóta állandó állományuk alakult ki az ország déli megyéiben, de mára már az ország minden térségéből beszámoltak jelenlétükről  – írja a magyarmezogazdasag.hu.

Az elmúlt tíz év alatt számuk oly mértékben növekedett, hogy az állomány az invazív fajokhoz hasonló növekedést mutat. Az aranysakál európai terjeszkedése napjainkban is tart.

A faj visszatelepedését több okkal is magyarázzák

A Jugoszlávia területén dúló délszláv háború mellett a ’90-es években tőkehiányos magángazdaságoknál jelentős mértékű zavartalan parlagterületek keletkeztek, ezeken pedig nagy számban elszaporodtak a rágcsálók, az aranysakál kedvelt zsákmányai.

Az élőhely adottságainak függvényében generalista táplálkozás jellemzi, de a zavartalan élettérrel együtt nagyszámú élelem is adott volt a faj ily mértékű elszaporodásához. Nem szabad elfelejteni, hogy hazánkban évente több mint 300 ezer nagyvad kerül terítékre, ebből 3-4 ezer tonna zsiger keletkezik. Ennek zöme a vadászterületen marad, és a vaddisznók, rókák és persze az aranysakálok táplálékául szolgál (az év 7-9 hónapjában!).

Segíthette a nagyfokú populációnövekedést a ragadozógyérítési módszerek korlátozása is – a mérgek, csapóvasak, ölőcsapdák használatának betiltása. Mindezek mellett megemlítendő a hazai nagyragadozók hiánya; ennek az űrnek a betöltésére az aranysakál „boldogan jelentkezett”.

A lehetséges gazdálkodási irányelvek

A faj viszonylagos ismeretlensége miatt mind a vadgazdálkodás, mind a természetvédelem, a mezőgazdaság (állattenyésztés), valamint állategészségügy szempontjából kiemelkedő fontosságú, hogy képet kapjunk az ökológiai rendszerben betöltött helyéről, szerepéről, valamint meghatározzuk jövőbeni jelentőségét és a lehetséges gazdálkodási irányelveket.

Rejtett életmódot él, az elnádasodott nedves területeket, a fákkal tarkított pusztákat, bokorerdőket kedveli, emiatt sem könnyű állományának minél pontosabb becslése.

Somogy, Baranya és Bács-Kiskun megye jelentős részén már megtelepedett, de további megyékben is tapasztalták jelenlétét. Éves terítéke 6000 egyed körül van, melynek jelentős részét az említett megyékben ejtették el. Azok a vadászatra jogosultak, akiknek területén megjelent az aranysakál – változatos múltbéli elnevezései még a nádifarkas, toportyánféreg, csikasz, rétifarkas, farkassakál, síksági farkas –, igen jelentős vadban okozott veszteségekről beszélnek.

Radikális megoldás szükséges

Az ilyen területeken az őzállomány megcsappanása érzékelhető, nem látni már gidákat vezető sutát, a dámvadas területekről is fogyatkozik a tehenek mellől a borjú.

A szakemberek már az aranysakál újbóli megjelenésekor tudták, hogy a vadállományban lényeges változásokra lehet számítani, ha a vadászatra jogosultak nem tesznek valamit a terjedése ellen. Jelenleg a hazai faunában csúcsragadozónak számító faj megjelenése mindenképp lényeges változások kiváltója lett a vadvilágban, a probléma kezelésére és visszaszorítására radikális megoldás szükséges, mielőtt még nem késő.