Hirdetés
Most igazolták, nincs ok aggodalomra a gyümölcsösökben
Azt eddig is tudni lehetett, hogy a vártnál kisebb kárt okozott a téli extrém hideg a gyümölcsösökben, bizonyítékokkal azonban még csak most sikerült alátámasztani a felvetéseket. Tizennégy gyümölcsfaj laboratóriumi vizsgálatát követően már tisztán látható, mely gyümölcsök sínylették meg a telet.
8 alma és 6 meggyfajta fáinak rügyeit vizsgálták meg a kutatók első körben, laboratóriumi körülmények között. A mintákat véletlenszerűen választották ki, de az fontos volt, hogy minden minta 2 méteres magasságból került leszedésre.
Az MTI-hez eljuttatott információk szerint a vizsgálat során kiderült, a meggyfajták közül egyedül a debreceni bőtermő rügyei sérültek jelentősebben. Itt a minták negyedét érte károsodás. Aggódni azonban nem kell: már akkor bőséges lehet a termés, ha a virágrügyek 20 százaléka megköt.
Hirdetés
Meggyből várhatóan nem lesz hiány idén az extrém fagyok ellenére semAz almafajták közül a vizsgálatok szerint egyiket sem érte komolyabb károsodás. A pozitív eredményeket annak köszönhetjük a szakemberek szerint, hogy a decemberre mélynyugalmi állapotba került fákat február végéig nem érte olyan jelentős felmelegedés, amely elindította volna a nedvkeringést. Ez ugyanis egy újabb erős lehűlés alkalmával sérülékennyé tette volna a növényeket.
A tél tehát várhatóan nem lesz komoly hatással a gyümölcsök hozamára – az almára és a meggyre semmiképp -, most már csak a májusi fagyok okozta esetleges problémákra kell felkészülni.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés