Harmóniában és méhekkel él a Csáki család Bercelen

A volt intézői ház tornácán a fiatal családfő, Balázs fogadta az Új Ember lap munkatársait. A tágas előtérből nyíló szobákból négy kíváncsi gyerekszempár vizsgálta, miféle vendégek érkeztek a kora tavaszi hétköznapon. A bemutatkozás után az újságírók megcsodálták a testet-lelket melengető cserépkályhát, a gondosan összekészített akác-, gesztenye-, hárs-, repce- és virágmézeket, majd belekóstoltak a diós-baracklekváros süteménybe. Múltidéző egy Nógrád vármegyében tett látogatásról, amit szeretettel ajánlunk olvasásra.

Az Új Ember katolikus hetilap korabeli, jó hangulatú riportját szemléztük. A házigazda kivezette őket a ház mögött található közel 70 méhkaptárhoz. A méhészet – a juhtartás mellett – a Csáki gazdaság egyik fő tevékenysége. Kezdetben öt kaptárral, szerény körülmények között vágtak bele a méhészkedésbe, a cikk megírásának idejére pedig már 220 méhcsalád gyűjtötte ott a mézet.

A családi méhészet internetes felületén Csáki Balázs így írt a legelső időkről: 

„2006 tavaszán feleségemmel az egyetemi tanulmányaink mellett, szívünkben bizalommal és reménnyel fogtunk bele a gazdálkodásba. Fiatalon, kíváncsian, újdonsült szülőkként nem kis fejtörést okozott számunkra, hogy a nógrádi dombok közé kerülve mibe tudnánk belefogni. Olyan tevékenységet kerestünk, amit szerelemből végezhetünk, és a család létalapját is biztosítani tudja. Feleségem régi álma volt a méhészet, ezért fölvetette az ötletét.”

Az érkezéskor a kaptárak kijáratánál szorgos méhek pihentek az első tavaszi napsütés melegében. 

„A közhiedelemmel ellentétben a méhek nem alszanak téli álmot, hanem úgynevezett telelőfürtbe húzódva, egymást melegítve helyezkednek el – mesélte Balázs. Az első virágzó növények megjelenése előtt válnak aktívvá a méhcsaládok, és Szent Iván napjáig folyamatosan erősödnek. Amennyiben pedig túl kicsinek bizonyul a kaptár, akkor rajt eresztenek. A nappalok rövidülésével a fiasítás is csökken, és megkezdődik a felkészülés a télre. Azok a méhek, amelyekkel a hétköznapi ember találkozik – az úgynevezett dolgozók – mind nőstények. 

Ez három tényezőben nyilvánul meg. Az első, hogy egy dolgozó méhecske önmagában életképtelen. Ha nem talál családot, ahová bekéredzkedhetne, akkor néhány órán belül inaktívvá válik, nem táplálkozik, és elpusztul. A méhek „közösségi áldozatvállalását” mutatja az is, hogy a dolgozók lemondanak a szaporodásukról a méhanya javára. E kis állatok csoportlény mivoltával függ össze az is, hogy képesek az életüket áldozni a családjukért. 

Szerepek az egységben

Amikor ugyanis egy méh a fullánkját használja, rövidesen elpusztul. Mind­ezekből következik, hogy a méhész a méhecskére nem mint egyedre tekint, hanem egy nagyobb szervezet egyik sejtjeként szemléli. A méheknél kasztrendszer van. A dolgozók végeznek minden munkát: a kaptár tisztítását, a fiasítás (a még ki nem kelt egyedek: a peték, lárvák és bábok) gondozását, etetését, a nektár, a víz, a propolisz hordását és a család védelmezését. A mézet és a virágport is a dolgozók gyűjtik be, és külön raktározzák. 

Virágport minden virágos növény termel. Ez fehérjében gazdag, ám energiában szegény tápanyag. Ezzel szemben a nektár – amelyből a méhek mézet készítenek – energiában dús élelem. Az anya feladata a szaporodás, valamint a családot összetartó illatanyag (feromon) kibocsátása. A méhek erről az anyai feromonról ismerik meg a saját családjukat. Természetesen olykor előfordul, hogy a fiatal méhecskék eltévednek. Az idegen méhet szag alapján azonosítják a kaptár ajtajába állított őrök: megvizsgálják, hogy az érkező az ő családjukból ­való-e. 

Az eltévedt méhecskét csipegetni kezdik a rágóikkal. Ha az egyed a mézgyomrából egy kevés mézet csepegtet, akkor az őrök beengedik. A mézcsepegtetés gesztusa ugyanis azt jelzi, hogy az idegen nem akar „ártani” a családnak, lojális hozzá. Akad azonban olyan méh is – akárcsak az emberek között –, amely nem jó szándékkal keres fel egy másik kaptárt, hanem onnan akar mézet szerezni. 

Gyakran megesik – főleg a nyári időszakban –, hogy a tolvaj méhek kikutatják, mely családok gyengébbek náluk, honnan lehet mézet vinni a saját kaptárukba. Ezért fontos, hogy minél erősebb és hasonló képességű családok tartozzanak egy-egy állományba, mert különbségek esetén az erősebbek mindössze néhány óra alatt képesek teljesen lerabolni egy gyengébb család kaptárát - írták.

Milyen szerep jut a hímeknek? 

Csáki Balázs elmondta: a méhcsaládban a hímeket »heréknek« hívjuk, ők tulajdonképpen bizonyos értelemben az anya »klónjai«. Egyetlen feladatuk, hogy továbbvigyék az életet, és génjeik továbbadásával lehetővé tegyék, hogy a méhek állandó összhangban éljenek a változó környezettel.

„Csodálatosnak tartom a teremtett világot, és bámulatba ejt a működése. Azért szeretek a méhekkel foglalkozni, mert ezáltal közelebb érzem magam a Teremtőhöz. A méhek különleges állatok. Képesek nagyon hatékonyan, csoportban, közösségben élni. Ezért a méhcsaládot régóta összehasonlítják az emberi társadalommal. Az ember is képes közösségben élni, de nem áll a szervezettségnek azon a fokán, hogy a csoportérdeket szem előtt tartva gondolkodás nélkül le tudna mondani individuális érdekeiről. Ezzel szemben a méhecskék biológiailag kódolt tulajdonsága, hogy sok mindenről lemondanak a közösség javára - mondta.

Ajándék a megporzás, a nektár és a méz is

Hátborzongatóan szépnek tartom, hogy a méhek a növényekkel is kölcsönös előnyöket jelentő kapcsolatban élnek: mondhatjuk, hogy a növények nektárja tulajdonképpen ajándék a méhek számára, amiért ők elvégzik a megporzást. Nekünk is ajándékként kell tekintenünk a méhek által készített mézre. A méhészek és a méhek közös célja, hogy szeretnének minél több mézet összegyűjteni, amiért nem csak a méheknek, hanem a méhésznek is sokat kell tennie. Például olyan „szállást” kell kialakítania a méhek számára, ahol biztosított a kitelelésük, az egészségük. Irányítjuk a méhek fejlődését, és átsegítjük őket az ínséges időszakokon. Mindezt alázattal, odafigyeléssel és kitartással tesszük”– mondta a méhész. A teljes cikket itt lehet és érdemes elolvasni.