Hirdetés
Vannak jó eszközök a hangyák inváziója ellen
Sok bosszús pillanatot okozhatnak a hangyák a házunkban és a kertünkben egyaránt. Ezért fontos, hogy megfelelően védekezzünk ellenük. Nem könnyű ugyanakkor felvenni a harcot, főleg nem akkor, ha mindezt természetbarát módon szeretnénk megtenni. A lényeg, hogy ne essünk pánikba! Könnyedén megszabadulhatunk a nemkívánatos vendégektől úgy, hogy még a környezetünkben sem teszünk kárt.
A hangyák a gyümölcsfákon, a zöldségféléken, a díszbokrokon és a rózsatöveken is megjelenhetnek, általában akkor, ha azokon levéltetvek is vannak. Ha azt látjuk, hogy a növényeken a hangyák le-fel járkálnak, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ott levéltetű károsít, és szívogatja a leveleket.

Így tehát ahol a hangyák megjelennek, ott fel kell készülni a levéltetvek elleni védekezésre is. Ráadásul előbbiek az otthonokban is fel-felbukkannak, sok bosszúságot okozva ezzel. A lényeg, hogy bárhol találkozunk velük, ne nyúljunk rögtön vegyszerekhez, hiszen számos házi, természetbarát praktika létezik. Hogy melyek ezek?
Hirdetés
Ecetes spray
Az egyik legjobb módja, hogy távol tartsuk a hangyákat, az ecetes spray használata. Ha ezzel fújjuk be az ösvényt, az megtöri az útvonalukat és a hangyák társai nem találják meg majd az utat a táplálékforrás felé. A saját ecetspray elkészítése jó és olcsó módszer a hangyák kiirtására. Adjunk egyenlő mennyiségű ecetet és citromlevet egy spray-palackba, és alaposan keverjük össze. Ezután keressük meg a hangyatelepeket vagy fészkeket, és permetezzük rájuk.
Fahéj
Ha fahéjport szórunk a ház/lakás olyan területeire, ahol a hangyák megjelennek, akkor távol tudjuk tartani őket. De fahéjrudakat tehetünk az ablakok és az ajtók közelébe is. Hatékonyságát fokozhatjuk, ha néhány csepp illóolajat is teszünk a rudakra.
Szappan
Készítsünk oldatot folyékony szappanból és csapvízből 1:3 arányban. Ezután permetezzük a hangyák által érintett területre.
Erősebb szagú növények
Léteznek olyan növények, melyek irritálják őket, ilyen például a levendula, a kakukkfű és a zsálya. Ezek ültetésével, valamint a fahéj és kávézacc bevetésével is távol tarthatjuk őket. Csalit is készíthetünk, amelybe számukra megemészthetetlen anyagokat teszünk. Biztosan elpusztulnak. Ilyen a finomliszt, a sütőpor is, amelyet egy kevés cukorral még ellenállhatatlanabbá tehetünk.
Ezeket mindenképpen kerüljük el!
Ha bóraxot vagy petróleumot találunk, nehogy használjuk! Súlyos egészségkárosító hatásuk miatt ezek az anyagok a hiedelmekkel ellentétben nem alkalmasak hangyairtásra. Veszélyesek az emberre és a háziállatokra, ugyanis vese- és májelégtelenséget okozhatnak, nagyobb dózisban halálos mérgezés is előfordulhat. Ha mégis a bolti hangyairtók mellett döntünk, akkor azt szakosodott üzletből szerezzük be! Ha pedig semmilyen módszer nem válik be, akkor érdemes lehet szakembert hívni.
(Forrás: agrarszektor.hu)
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés