Hirdetés
Halottakból komposztot, valahol engedélyezett
Az USA-ban, Washington államban, a halottakat a koporsós temetés és a hamvasztás mellett komposztálással is örök nyugalomba lehet helyezni. A különleges eljárás célja, hogy a hagyományos módszer okozta környezeti ártalmakat csökkentsék. A nemrég hatályba lépett törvény szerint az ott élő emberek szabadon dönthetnek arról, hogy haláluk után komposztálják-e a testüket, és azt kertészkedéshez használják-e. A környezettudatosság ott olyan szinten áll, hogy komolyan foglalkoztatta a közvéleményt a hamvasztások okozta légszennyezés és a koporsós temetésekkel, benne a balzsamozással járó vegyi szennyezés okozta károk csökkentése. Az eljárást rekomposztálásnak nevezték el.
A rekomposztálás a bebalzsamozás, temetés és hamvasztás alternatívája. Nagy előnye, hogy természetes, biztonságos és fenntartható eljárás, amellyel csökkenthető a karbonkibocsátás - összegezte az új eljárás jelentőségét Katrina Spade, a Recompose nevű cég alapítója, amely elsőként nyújtja ezt a szolgáltatást - olvastuk az Index cikkében.

Az eljárás során a holttestet egy hatszögletű acéltartályban helyezik el, amelyet faforgáccsal, lucernával és szalmával töltenek meg. A konténert lezárják majd a baktériumok 30 nap alatt lebontják a testet. Állítólag minden lebomlik, mert a kialakított rendszer ehhez tökéletes környezetet teremt a mikrobáknak és hasznos baktériumoknak.
Hirdetés
A folyamat eredményeként keletkező száraz, tápanyagban gazdag termőföld hasonló ahhoz, amit a kertészetekben lehet vásárolni és kertekben lehet használni.
A rekomposztálási eljárás gyakorlatilag ugyanaz, amit a farmokon elhullott állatoknál is alkalmaznak már jó pár éve. A klinikai teszteket a washingtoni egyetemen végezték el, és az eredmények szerint az eljárás embereknél is biztonságos.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés