Hirdetés
Frissített zöldítési kézikönyv érkezett a gazdáknak
Kicsivel több, mint egy évvel ez előtt adták ki a Zöldítési kézikönyvet, amely tartalmazza a zöldítéssel kapcsolatos követelményeket, valamint egyéb fontos információk is megtalálhatóak benne. A NAK információi szerint az elmúlt év során több pontban is módosult a követelményrendszer, így éppen ideje volt egy új, frissített kézikönyv kiadásának.
A zöldítési kézikönyvet azzal a céllal adták ki, hogy minden érintett gazdálkodó a lehető legtöbb szakmai és technikai információ birtokában tudjon felkészülni a zöldítéssel kapcsolatos szabályozási követelményekre. A kézikönyvben minden ehhez szükséges információ egy helyen található, előírások szerint rendszerezve és közérthető módon megfogalmazva.
Az új zöldítési kézikönyv minden fontos módosítást tartalmaz, ami az elmúlt év során érvénybe lépett a zöldítéssel kapcsolatbanMivel a kézikönyv első kiadását még a zöldítési rendelet megjelenése előtt adták ki, így elérkezett az ideje a kézikönyv aktualizálásának. Az új információknak köszönhetően jelentősen bővült a diverzifikációval foglalkozó fejezet, valamint több növénylista is pontosításra került.
Hirdetés
Mivel a zöldítési követelményeket minden gazdálkodónak teljesítenie kell, aki egységes területalapú támogatást igényel, ezért frissített kézikönyv minden gazdálkodó számára kiemelten fontos lehet.
Az új zöldítési kézikönyvet IDE kattintva töltheti le!
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés