Hirdetés
Ez lesz az enyhe tél hatása a gyümölcstermesztésre és az idei termésre
A téli időjárás leginkább két tényezőn keresztül hat a gyümölcsfákra, a -termesztésre, valamint a termésre. Az egyik a károsítók áttelelő alakjainak gyérítése, ezáltal az adott évi fertőzési nyomás befolyásolása. A másik a rügyfakadás és a virágzás idejére gyakorolt hatás, ezáltal a tavaszi fagy jelentette kockázat befolyásolása. Anyagunkból kiderül, hogy milyen hatásokkal lehet számolni 2020-ban az enyhe tél után.
A FruitVeB oldalán Dr. Apáti Ferenc alelnök írta meg, hogy az enyhe tél egészen biztosan nem gyérítette érdemben a kártevők (levéltetvek, atkák, pajzstetvek) és a kórokozók áttelelő alakjait. Ez a talajban áttelelő vagy ott élő kártevőkre is érvényes. A lehűlés nem volt olyan hosszan tartó és erős, melynek hatása lett volna például a gyümölcslegyek lárváira vagy a pocok populációkra. Ezért idén tavasszal és nyáron már a károsítók megjelenésének kezdetén erősebb fertőzési nyomásra lehet számítani.

Sok mindentől függ még az elszaporodás mértéke
Azonban ennek mértékét, illetve bekövetkezését megjósolni jelenleg nem lehet. Ugyanis az egyes fajok felszaporodásának mértéke nagyon erősen függ majd a tavaszi és nyári időjárás alakulásától is. Egyelőre csak azt lehet tudni, hogy a károsítók áttelelő alakjai nagyobb egyedszámban élték túl az enyhe telet. Ezért nagyobb az esélye erősebb kezdeti fertőzések kialakulásának. Dr. Apáti Ferenc írása szerint az áttelelő alakok egyedszámának érdemi csökkenéséhez hosszú, legalább 2-3 hetes, tartós mínusz 10-15 °C, vagy ez alatti hőmérsékletű időszak szükséges.
Hirdetés
Az enyhe február miatt hamar kezdődött a rügyduzzadás
Mivel az idei február kifejezetten enyhe volt, ezért a hónap folyamán megindult a fák nedvkeringése. Beindult a rügyduzzadás, a rügypattanás és -kihajtás folyamata. A különböző gyümölcsfajok a folyamat más-más stádiumaiban járnak és eltérés van a különböző országrészek között is. Minél hamarabb fakadnak a fák, annál nagyobb lesz a tavaszi fagyok okozta károsodás kockázata. Minél közelebb vagyunk a virágzáshoz, a virágszervek annál érzékenyebbek a tavaszi lehűlésekre. Így például egy duzzadó, megpattanó rügy érdemi károsodás nélkül elvisel akár mínusz 8-10 °C körüli lehűlést is, míg a kinyílt virág már mínusz 1 fok körül sérül - írta a szerző.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés