Hirdetés
Elsőként Argentína engedélyezte génmódosított búza termelését
Az aszályt és a növényvédő szereket is jól tűri az október 9-én engedélyezett HB4 jelű génmódosított búza. A most jóváhagyott, a Bioceres nevű gyártó által kifejlesztett növény a szárazságnak, illetve egy glufozinát tartalmú gyomirtónak áll ellen. A döntés az előnyei ellenére mégis komoly gondot okozhat az argentin mezőgazdaságnak. Sok termelő ellenzi a GMO-búza engedélyezését.
Az első országként hagyta jóvá október elején Argentína egy genetikailag módosított (GMO) búza termesztését – írja a Reuters portálra hivatkozva a HVG. Argentínában az előző évben 11,3 millió tonna búzát termesztettek, ennek 45 százalékát Brazília vásárolta meg. A kormány a mostani döntés kapcsán kiemelte: ahhoz, hogy eladható legyen a HB4, Brazíliának is legalizálnia kell annak importját.

Ellentmondásos a génmódosított búza fogadtatása
A cikk szerint sok argentin termelő ellenzi a döntést. A Reuters által idézett szervezetek arra figyelmeztetnek, hogy ezzel nem csak a búza és a liszt exportját veszélyezteti a kormány. Az argentin pékáruk, gabonapelyhek és tészták is nem kívánatossá válhatnak külföldön. Több exportőrtől máris biztosítékot követelnek vevői, hogy nem fognak genetikailag módosított alapanyagokat használni. Egyes környezetvédők eközben arra figyelmeztetnek, hogy bár a HB4 túléli, ha a földeket bőségesen kezelik növényvédőkkel, arra nézve viszont még nincs elegendő adat, hogy ez a terméket elfogyasztó embereknek sem árt hosszú távon - írták.
Hirdetés
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés