A Központi Statisztikai Hivatal 2023. május 15. és július 15. között mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírást hajtott végre. A múlt év közepén 196 ezer agrárgazdaság működött az országban az előzetes adatok szerint, ez 45 ezerrel (19 százalékkal) kevesebb, mint három évvel korábban. A gazdaságok számának csökkenése az elmúlt periódusban felgyorsult, a tíz évvel ezelőttihez képest összességében 100 ezres fogyatkozás tapasztalható. 

A Mezőhír írta meg, hogy az elmúlt években is elsősorban a kisebb mezőgazdasági területet használó, néhány jószágot tartó gazdaságok hagytak fel mezőgazdasági tevékenységükkel, melynek eredményeképpen tovább nőttek a birtokméretek, illetve az átlagos állatlétszámok.

A 2023-as év közepén 196 ezer agrárgazdaság működött az országban az előzetes adatok szerint, ez 45 ezerrel (19 százalékkal) kevesebb, mint három évvel korábban - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva

Minden ötödik gazdaság 200 és 500 hektár közötti területen termel

A teljes mezőgazdasági terület egyötöde a 200 és 500 hektár közötti földhasználóknál található, bár ezek a gazdaságok a teljes gazdaságszámnak csak az 1,9 százalékát teszik ki. Az elmúlt öt lezárt gazdasági évben a gazdaságszám-csökkenés egyik oka, hogy a legfeljebb egy hektáros területet művelők száma ezen időszak alatt a felére csökkent, ami 29 ezer gazdaságot érintett. Az 1000 hektárnál nagyobb területet művelő gazdaságok száma és az általuk használt terület nagysága is 20 százalékkal csökkent.

Messze még a digitális a gazdálkodás

Eközben folytatódott a gazdaságok irányítóinak idősödése. A 65 éves és annál idősebb irányítók aránya a 2020. évi 35-ről 37%-ra emelkedett. Az irányítók 23-23%-a a 45–54, illetve az 55–64 éves kategóriába tartozik. A 35 év alatti gazdálkodók aránya 4,9% volt, csakúgy, mint 2020-ban. 

A korfával összefügg, hogy 2023-ban a gazdaságok 69%-ában gyűjtötték papíralapon a gazdálkodás során keletkezett adatokat, és csak 13%-a használt általános szoftvereket. A precíziós technológiák alkalmazása a cikk szerint szintén csekély. Differenciált műveleteket (tápanyag, növényvédő szer kijuttatása, gyomirtás) a gazdálkodók alig 5 százaléka végez.

A gabonatúlsúly nő, az állattartók száma csökken

2023-ban a növénytermesztő gazdaságok aránya már 73% volt, 10 százalékponttal magasabb, mint három évvel korábban, míg az állattartók aránya tovább csökkent, így ők az összes gazdaság mindössze 14%-át teszik ki.

A gabonafélék vetésterülete az elmúlt években folyamatosan emelkedett, és 2023-ban meghaladta a 2,5 millió hektárt. Az őszi búza vetésterülete a korábbi évekhez képest jelentősen növekedett, és 2023-ban ismét egymillió hektár fölött van, ami közel 90 ezer hektáros (9,5%-os) emelkedés az egy évvel korábbihoz viszonyítva. 

Az őszi árpa vetésterülete ennél is nagyobb mértékben, 28%-kal nőtt, így több mint 400 ezer hektáron termesztették 2023-ban. Az elmúlt évi aszály okozta jelentős terméskiesés és a piaci folyamatok következményeként a kukorica vetésterülete jelentősen, közel 20%-kal csökkent, és 800 ezer hektár alatt maradt.

Kedvező viszont, hogy az öntözési közösségek száma folyamatosan nő, emellett a beruházási aktivitás is emelkedik. Három év alatt több mint 100 ezer hektárral nőtt az öntözhető terület az országban (2023: 258 ezer), és a tényleges öntözött is bő 40 ezer hektárral emelkedett (156 ezer) - írták a KSH adataira hivatkozva.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás