Hirdetés
Az állattartásban hasznosul az angol főzde eladhatatlan söre
1500 hordónyi eladhatatlan sört hasznosított újra az állattartásban egy bristoli főzde. A megmaradt sörből félfolyékony takarmányt állítottak elő a közeli sertéstelepek számára. Az Anglia délnyugati részén, Londontól 185 kilométerre nyugatra található bristoli Butcombe Brewing Co. azoktól az ügyfeleitől kapta meg a sört, akiknek a COVID-19 koronavírus-járvány miatt elrendelt lezárások miatt kellett bezárniuk márciusban.
A főzde ahelyett, hogy a szemétbe vitte volna az eladhatatlanná vált alkoholt, összekeverte a sörfőzés folyamán létrejött egyéb melléktermékekkel, mint például élesztővel és használt komlóval. Az eljárás során a főzde a fogyaszthatatlanná vált sörből félfolyékony állati takarmányt készített - írta meg a Farming UK anyagára hivatkozva az Agrárszektor.

Sörből takarmány, alacsonyabb környezetterheléssel
A főzde így 108 ezer pint (körülbelül 54 ezer liter) sör kiöntését akadályozta meg. A szabályozás szerint egyébként a lezárások miatt eladhatatlanná vált söröktől meg kell(ene) szabadulni. Azonban a Butcombe Brewing Co. marketingigazgatója, Marc McGuigan úgy gondolta, hogy a kiöntés nem szolgálná a cég fenntarthatósági és környezetvédelmi célkitűzéseit. Már így is odaadjuk a sörfőzés során felhasznált gabonánkat egy helyi gazdának, így ez a lépés teljesen természetes volt számunkra. Nem tűnt helyesnek, hogy csak úgy kiöntsünk ennyi sört, arról nem is szólva, hogy a csatornarendszernek se tett volna jót – mondta a cég munkatársa.
Hirdetés
További tervek a takarmánygyártásra
McGuigan azt is elmondta, hogy a cég emberei már elkezdték begyűjteni a környező kocsmákból a sört, hogy azokból további állati takarmányt készítsenek. A sörfőzde azt kérte a kocsmárosoktól, hogy gondolkodjanak el az eladhatatlanná vált sörök állati takarmánnyá történő átalakításáról - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés