Az Alföldi Tej szövetkezeti konstrukcióban működik, a cég 65 magyar tulajdonos, jellemzően állattenyésztő és mezőgazdasági mérnök szakember birtokában van. Az idén 20. születésnapját ünneplő Alföldi Tej Kft. meghatározó szereplője a magyar tejiparnak, éves szinten közel 270 millió liter tejet dolgoz fel és mintegy 130 féle terméket állít elő. A cég a Fejér vármegyei székhely mellett debreceni üzemében összesen több mint 700 alkalmazottnak biztosít munkalehetőséget.

Az évente átlagosan 60 liter tej és 20 kiló tejtermék, amelyet egy ember elfogyaszt Magyarországon, elmarad az európai uniós átlagtól - írta a 24.hu. Pedig a tejnek és a tejtermékeknek számos olyan tulajdonságuk van, amelyek előnyösek az egészség megőrzése szempontjából. Ahogy arra a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége is felhívta a figyelmet, a rendszeres tejfogyasztás támogatja az immunrendszert és szerepet játszhat a szív- és érrendszeri-, a vastagbél daganatos betegségei, a magas vérnyomás-betegség, az elhízás, a csontritkulás és a fogszuvasodás megelőzésében. A fehérje- és kalciumtartalma pedig különösen a gyerekek és az idősek étrendjében játszik fontos szerepet, de minden korosztály számára hasznos. Főleg, hogy egy 2019-es vizsgálat szerint a magyar lakosság mintegy kétharmadának a kalciumfelvétele nem éri el az ajánlott mennyiséget - írták.

Az Alföldi Tej szövetkezeti konstrukcióban működik, a cég 65 magyar tulajdonos, jellemzően állattenyésztő és mezőgazdasági mérnök szakember birtokában van - Fotó: Magro.hu, CSZS, Bogyoszló, illusztráció

Éppen ezért a dietetikusok ajánlása szerint a felnőtteknek tanácsos napi fél liter tejet elfogyasztani, de aki inkább a laktózmentes termékeket választaná, egyre többféle formában találhatja meg ezeket a speciális tejeket, sajtokat, túrókat, vagy akár sajtkrémeket is, többek között az Alföldi Tej kínálatában.

A cég a Fejér vármegyei székhely mellett debreceni üzemében összesen több mint 700 alkalmazottnak biztosít munkalehetőséget. A székesfehérvári üzemben készítik az UHT, ESL és ízesített tejeket, valamint a poharas termékeket, így a kefirt, a tejfölt és a joghurtokat, míg Debrecenben készül a hagyományos rögös túró és a magyar vásárlók körében népszerű trappista sajt.

Az ESL technológia részletei

Az ESL (Extended Shelf Life) technológia a pasztőrözés és az ultrapasztőrözés között helyezkedik el. Nagyon magas hőmérsékleten hőkezelt tehéntej, mely során a tejet néhány pillanatig 100-135 °C közötti hőmérsékletre melegítik, majd gyorsan lehűtik.

Az Alföldi Tej legnépszerűbb márkái, a 100 százalékban magyar gazdák által termelt tejből előállított Magyar Tej és a Riska a vezető tejipari termékek között találhatók és szinte minden kiskereskedelmi egységben elérhetők.

A Pure Milk termékcsalád az egészségtudatos- és minőségi táplálkozás alapelveit veszi alapul. A klasszikus alapcsalád, csökkentett cukortartalommal és hozzáadott édesítőszer nélkül érhető el. A Pure Milk+ termékek egyedülállóak a hazai piacon, hiszen a mangó-maracuja és az ananász ízű termékek innovatív módon 10 000 milligramm kollagént tartalmaznak.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás