Harsányi Endre, a Debreceni Egyetem (DE) rektorhelyettese, az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság (AKIT) főigazgatója a termőtalaj egészségére fókuszáló tanácskozás megnyitóján arról beszélt, hogy a klimatikus változások állandó kutatói témákat adnak az agrárszakembereknek. Ezért fontos, hogy a vetőmag-előállítás, az öntözésfejlesztés vagy a precíziós mezőgazdaság területén folytatott legújabb eredményeket a kutatók megosszák egymással és a gazdálkodókkal.

Kiemelt kutatási terület a talajdegradációs folyamatok feltárása és a megoldási lehetőségek bemutatása. A Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság stratégiai szerepet tölt be az agrárképzésben, mivel amellett, hogy helyet ad a gyakorlati képzésnek, tudományos, kutatói hátteret nyújt az oktatásnak.

Hazánkban évről évre nő azoknak a területeknek a nagysága, ahol eltűnik a termőtalaj. Ennek oka az erózió mellett többek között a nem megfelelő agrotechnológiai, talajkezelési módszer alkalmazása (Fotó: Pixabay)

Olyan ismereteket, tudásanyagot biztosít, amelyek folyamatosan beépülnek az egyetemi képzésbe, támogatva ezzel azt, hogy a leendő agrárszakemberek a legfrissebb ismeretekkel rendelkezzenek – mondta Harsányi Endre.

Ahol eltűnik a termőtalaj

Dobos Endre, a Magyar Talajtani Társaság elnöke szerint hazánkban évről évre nő azoknak a területeknek a nagysága, ahol eltűnik a termőtalaj. Ennek oka az erózió mellett többek között a nem megfelelő agrotechnológiai, talajkezelési módszer alkalmazása.

A talajdegeneráció csökkentésének egyik eszköze lehet a zöldtrágyanövények alkalmazása. A DE AKIT Nyíregyházi Kutatóintézetében több éve vizsgálják a vetésforgóban a csillagfürt, a tavaszi bükköny, az olajretek és a pohánka talajregeneráló, terméshozam-növelő tulajdonságait. E növények alkalmazása illeszkedik az Európai Unió környezetvédelmi cselekvési programjába is, amelynek kiemelt célja a talajdegradáció kezelése, valamint a talaj védelmének és fenntartható használatának biztosítása.A vizsgált pillangós és hüvelyes növények nagy mennyiségű szenet és szerves anyagot kötnek meg a talajban. Egy tonna búza termelése során 0,25-0,35 tonna szén-dioxid keletkezik. Ennek 67-75 százalékát a nitrogén műtrágya alkalmazása adja.

Több tonna szén-dioxidot meg lehet kötni

Megfelelő mennyiségű biomassza, zöldtrágyaként használt növény termesztésével azonban több tonna szén-dioxidot lehet megkötni. Egy 7 tonnás búzatermés esetén, egy zöldtrágyázási periódust követően ez 5 tonna lenne, ami már ellensúlyozná a termelés negatív környezeti hatását – fejtette ki Pál Vivien, a Nyíregyházi Kutatóintézet tudományos segédmunkatársa.

Az őszi vetésű növények esetében a zöldtrágyák használata nagyobb gazdasági kockázattal jár. A tavaszi vetésű növényeknél a pillangósok, illetve az olajretek zöldtrágyák vetésével a hatékonyság hasonló a nitrogén műtrágyáéhoz. A csillagfürt, a tavaszi bükköny, az olajretek és a pohánka kedvezően hat a talaj nedvességtartalmára is. A zöldtrágya használatával – a pozitív környezeti hatások mellett – csökkenthető a műtrágya-felhasználás is – sorolta Zsombik László.

A talajdegradációs folyamatok csökkentését segítő regeneratív szemléletű gazdálkodásról szóló tanácskozáson szó volt még a takarónövények helyes alkalmazásáról, a szennyvízöntözés talajtani hatásairól és a hulladékalapú, talajjavítást célzó adalékok hatékonyságáról is.  

(Forrás: hirek.unideb.hu)

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás