Hirdetés
A veszélyes növényvédő szerek segíthetnek az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelemben
Az emberi egészségre veszélyes növényvédők jelethetik a megoldást az antibiotikum-rezisztencia elleni harcban. Az érintett vegyületcsoporttal már egy ideje kísérleteznek a kutatók és szakértők egy csoportja most fontos áttörést érhetett el.
A nitro-heteroaromás anyagok közé tartozó egyik rovar- és gombaölő-csoport (N-aril-C-nitroazolok) az emberi egészségre is igen veszélyes, még mutációkat is képes előidézni. Mivel azonban az ilyen vegyületeket ritkán használják, keveset tudunk róluk. Az utóbbi időben viszont több szakértő is arra a következtetésre jutott, hogy az anyagok segíthetnének a baktériumok elleni harcban.

A 2000-es évek eleje óta folynak a kísérletek, hogy csökkentsék a vegyület káros hatásait. Egy friss tanulmányban Szergej Csuprun, a Szentpétervári Állami Egyetem munkatársa és kollégái újabb eredményeket értek el az anyagok vizsgálatában – számolt be a Phys.org-ra hivatkozva az ng.24.hu.
Hirdetés
Az elképzelések szerint az OTB-021 jelű vegyület hatékony a tuberkulózis érzékenyebb kórokozóival szemben, az ESKAPE csoport ellen viszont már kevésbé. Ide tartoznak az olyan kórokozók, mint az Enterococcus faecium, a Staphylococcus aureus, a Klebsiella pneumoniae, az Acinetobacter baumannii, a Pseudomonas aeruginosa és az Enterobacter fajok, melyek hazánkban is a kórházi fertőzések leggyakoribb okozói.
Sok kutató úgy véli, hogy a modern orvoslás egyik legnagyobb kihívását éppen az ilyen, az antibiotikumokkal szemben ellenállóságot kialakító baktériumok jelentik.
Hogy erősítsék a vegyület képességeit, Csuprunék módosították az OTB-021-et, így hozva létre egy tömörebb, aromás nitrogénben gazdag magot. Az így kialakított anyag már képes volt felvenni a harcot az ESKAPE kórokozókkal, a hatásos mennyiség ráadásul az ismert antibiotikumokéval közel megegyező volt. A szakértők bíznak benne, hogy eredményeik hozzájárulhatnak a megbízhatóbb gyógyszerek kifejlesztéséhez.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés