Hirdetés
A törökök mellett már a horvátok is tényezők a vágómarha-felvásárlásban
Nagyot nőtt a vágómarha termelői ára a hazai piacon. Egy év alatt közel 69 forintot emelkedett kilónként. A marhahúst exportáló termelőknek a tavalyinál öt százalékkal lett nagyobb a bevételük.
Átalakulóban van a hazai élő szarvasmarha-kivitel. Továbbra is Törökországba szállítják a legtöbb állatot a hazai tenyésztők, az oda irányuló kivitel az év első hét hónapjában három százalékkal tovább bővült. Ausztriába ugyanekkor hat százalékkal, Oroszországba négy százalékkal csökkent a kiszállított mennyiség. Horvátországba viszont 30 százalékkal emelkedett a kivitel. Az összeállítást a Magyar Idők cikke közölte.
A vágómarha termelői ára a fiatal bikák esetén a legmagasabb - Fotó: Pixabay, Alexas_FotosNőtt a behozatal, a kivitel teljes mennyisége nem változott
Az export teljes mennyisége nem változott az előző évihez képest. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján az év első hét hónapjában a kiszállított élő szarvasmarhák súlya 26 ezer tonna volt. Eközben az import az említett időszakban 21 százalékkal nőtt, így 11 ezer tonna volt a behozatal. A legtöbb szarvasmarha Németországból és Hollandiából érkezett Magyarországra.
Hirdetés
Bár marhahúsból az előző évinél kevesebbet értékesítettek a külpiacokon a magyar termelők, a növekvő árak miatt 5 százalékkal nagyobb bevételük volt az exportáló vállalkozásoknak. A marhahús import mennyisége 9 százalékkal, 7,6 ezer tonnára, értéke pedig 12 százalékkal nőtt. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentése alapján az elmúlt hónapokban az árak itthon is jócskán emelkedtek.
Jelentősen nőtt a vágómarha termelői ára
A vágómarha kilónkénti termelői ára október közepén meghaladta a 611 forintot. Egy évvel korábban a vágóhidak még mindössze csak 542 forintot fizettek érte a termelőknek. A legértékesebb áru továbbra is a fiatal bika. Kilónkénti termelői ára október közepén megközelítette a 780 forintot. Eközben a vágótehénért 566 forintot, a vágóüszőért pedig 611 forintot fizettek ki a feldolgozók.
Az Európai Bizottság októberben megjelent rövid távú előrejelzése alapján a közösség marhahús-termelése az idén nem nő tovább, a kibocsátás várhatóan 7,9 millió tonna körül alakul. A stagnálás oka a szakértők szerint főleg a kedvező tejpiaci helyzet. Az elmúlt években a marhahústermelést elsősorban a tejhasznú állományok felszámolása növelte. Ez a folyamat azonban megállt a tejárak emelkedésével. A becslések szerint az unió az idén összesen 268 ezer tonna marhahúst exportálhat. Ez a mennyiség jövőre kicsivel több, 271 ezer tonna lehet.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés