Hirdetés
400 ezer palacknyi vörösbor úszott el a folyóban
Borfolyóvá vált a Russian: az Amerikai Egyesült Államok észak-nyugati részén található Kalifornia államban mintegy 360 ezer liter, azaz 400 ezer palacknyi cabernet sauvignon került bele. A vörösbor január végén, Healdsburg településnél jutott a vízbe. A tartálynyi termék értéke több mint 10 millió dollár, nagyjából 3,32 milliárd forint volt. Az eset a Rodney Strong szőlőültetvényen történt, ahol egy nagy tartály alján lévő szelep hibásodott meg. Ennek következtében az összes bor, mintegy 8 nagy tartálykocsira való mennyiség került az üzemi csatornába, ahonnan pedig a folyóba jutott.
Christopher O'Gorman, a pincészet vezetője elmondta, hogy vizsgálják, mi lehet az oka a mechanikai meghibásodásnak. Aggódnak a további szivárgás miatt, de mindenképpen szeretnék megóvni a folyó vizét. Szerencsések vagyunk abban, hogy tél van, a folyók vízszintje viszonylag magas, és megfelelő a hígulás mértéke - számolt be róla a Magyar Mezőgazdaság.

4 milliárd forintnyi is lehet a veszteség a borfolyás miatt
A cikk megjelenésekor még nem érkezett bejelentés a halak tömeges pusztulásáról, de a biokémiai oxigénhiány és a bor savassága valószínűleg kárt okoztak a vizek élővilágában. A Rodney Strong által előállított és forgalmazott cabernet sauvignon bor palackonként átlagosan 27 dollárba, nagyjából 9 ezer forintba kerül, így a társaság vesztesége meghaladhatja akár a 13 millió dollárt is, ami forintra számítva 4,1 milliárd körüli összeg. Ez a hatalmas pénzmennyiség fedi le a baleset összes költségét, beleértve a sérült tartály javítását, és a további biztonsági intézkedések bevezetését - írják.
Hirdetés
A világ egyik legnépszerűbb fajtája a cabernet sauvignon
A cabernet sauvignon a világ egyik legismertebb és legnagyobb területen termesztett kékszőlő fajtája. Népszerűségét jól mutatja, hogy a világ borvidékeinek nagy részén jelen van, az összes jelentős bortermelő országban készítenek belőle bort. Ismertségét a klasszikus bordeaux-i házasítások népszerűségének köszönheti, amelyekben a cabernet sauvignon mellett nagyrészt a cabernet franc és a merlot szőlőfajták borai vannak jelen. A szőlőfajta a Franciaországban található Bordeaux borvidékről kiindulva megtalálta helyét az Újvilágban, például a kaliforniai Napa-völgyben, az ausztráliai Coonawarra régióban és a chilei Maipo völgyben. A 20. század legnagyobb részében világviszonylatban a legnagyobb területen telepített szőlőfajta, amíg a merlot fajta telepítései meg nem haladták területét az 1990-es évek elején - írja róla a Wikipedia.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés