Hirdetés
Világrekorddal zárul az idei év a hazai agráriumban
Kiemelkedő évet tudhatunk magunk mögött a mezőgazdaságban Magyarországon. Mind a nyári, mind az őszi betakarítás kiválóan alakult. A gabonafélékből összesen 19 millió tonna került a tározókba idén. Ez 15 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A kukorica majdnem történelmi csúcsot ért el idén. Hektáronkénti átlaghozama 8,6 tonna felett alakult, amire 1990 óta nem volt példa. A termény össztermése 2016-ban várhatóan 9,1 millió tonna lesz, ami a valaha volt második legjobb eredmény. Egyedül 2014-ben termett több ennél, akkor 9,35 millió tonnát takarítottak be.
Világrekord terméssel zárni az évet - ez lehet minden ország álma :)Az MTI információi szerint a napraforgó idei hektáronkénti 3 tonnás termésátlaga nemcsak történelmi, de világrekord is. Ennél nagyobb mennyiséget egy hektárról napraforgóból sehol a világon nem takarítottak be. Az össztermés az idén elérte az 1,8 millió tonnát, ami ugyancsak történelmi rekordnak számít.
Hirdetés
A repce 3 tonnát meghaladó hektáronkénti termése 1990 óta a második legjobb teljesítmény, csak 2014-ben volt jobb 0,1 tonnával. Az össztermés pedig 809 ezer tonnával történelmi rekordnak számít. A cukorrépa idei hektáronkénti átlaghozama szintén kimagasló eredmény - minden idők második legjobbja -, mivel ebben az évben a termés hektáronként meghaladja a 65 tonnát.
Üröm az örömben, hogy a gabonaárak nem kedvezőek a gazdákra nézve, 10-15 százalékkal alacsonyabbak, mint egy évvel korábban voltak. A malmi búza ára november közepén 41 575 forint volt tonnánként, míg tavaly ugyanebben az időszakban elérte a 48 750 forintot. Egy tonna takarmánykukorica ára 37 950 forint, míg egy évvel ezelőtt 44 650 forint volt.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés