Hirdetés
Még 9 milliárd forint elérhető a kertészeti ültetvénytelepítésére
19 milliárd forint állt rendelkezésre a vidékfejlesztési programban meghirdetett kertészeti ültetvénytelepítések támogatására. A legfrissebb információk szerint aki még nem pályázott, nem veszített semmit, az összeg fele még elérhető a gazdák számára. Novembertől pedig érkezik a kertészeti gépek beszerzését segítő támogatás is.
A pályázat egyik érdekessége, hogy a támogatás összege elérheti a beruházás értékének 70 százalékát is több fiatal gazda együttes pályázása esetén, illetve maximális összege kollektív tendernél 150 millió forint.
Az EU által elfogadott vidékfejlesztési program kerete egyébként összesen 1300 milliárd forint, ennek 44 százaléka beruházásokra használható fel, egyebek mellett a kertészeti ágazatban. A pályázás feltétele a legalább 6 ezer euró értékű üzemméret és az, hogy a gazda vagy cég árbevételének fele mezőgazdasági tevékenységből származzon.
Hirdetés
A támogatásra szánt összeg fele még elérhető, nincs késő pályázni! (Fotó: recipeshubs.com)A konvergenciarégiókban a beruházás 50 százalékát, Közép-Magyarországon 40 százalékát érheti el a támogatás mértéke, erre jön még fiatal gazdák esetében a 10 százaléknyi plusz támogatás.
A pályázat beadásának határideje 2018. március 8.
A részletes felhívást IDE kattintva olvashatja el!
További jó hír a kertészeknek, hogy novembertől 15 milliárd forintos keretből igényelhető támogatás kertészeti gép beszerzésre. A feltételek hasonlóak lesznek, kivéve, hogy a felvehető támogatás maximális összege egyéni gazdálkodó esetében 10 millió, kollektívánál pedig 20 millió forint.
Forrás: MTI
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés