Hirdetés
Utcára vonulnak a tejesgazdák
Demonstrálni fognak pénteken a tejesgazdák! A tüntetés oka, hogy a kereskedők nem tőlük veszik meg a tejet, hanem importból hozzák azt be, ezzel veszélyeztetve a megélhetésüket. A délmagyar.hu információi szerint a demonstráció több helyen zajlik majd.
Március 11-én, pénteken 3 helyen készülnek megmozdulásra a tejesgazdák. Balatonfüreden, Nádudvaron és Budaörsön, egy bevásárlóközpont területén emelik fel hangjukat az áldatlan állapotok ellen.
A balatonfüredi és a nádudvari tüntetés egy-egy importőr telepe előtt lesz megrendezve, ahol a tulajdonosok importból szerzik be a tejet. A budaörsi bevásárlóközpontban zajló tüntetésen pedig egy petíciót kívánnak átadni a jelen lévő gazdák, melyben a követeléseik szerepelnek majd.
Hirdetés
A kép illusztráció! (Fotó: pecsistop.hu)Az érintettek szerint az Európai Unió továbbra is Magyarországon vezeti le a tejfelesleget, a kiskereskedelmi láncok pedig még partnerek is ebben. Ez a helyzet pedig a továbbiakban tarthatatlan a tejesgazdák szerint, ugyanis sok tehenész már fel is számolta a tehénállományát, így a megélhetésük is veszélybe került.
Sok termelő már a beruházásaihoz felvett hitelét sem tudja törleszteni, arról nem is beszélve, hogy a beszállítók és alkalmazottak juttatásaira sem futja már sok esetben. Az érintettek követelései között szerepel például az is, hogy a kereskedők legalább fél évig ne forgalmazzanak import tejet és tejtermékeket.
Valóban elszomorító, hogy míg 2014-ben a tej termelői ára 109 forint volt literenként, addig ma már csak 60-80 forint a nyerstej átvételi ára.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés