Nagyszénáson, a Zrínyi Miklós utcai vasúti átjáróban egy pótkocsis mezőgazdasági vontató letörte a sorompó csapórúdját. A vontató vezetője ellen a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indul. A vasúti átjáróban egy július 12-i éjszakán egy pótkocsis mezőgazdasági vontató letörte a sorompó csapórúdját. A Békés vármegyei főkapitányságon közölték, a vontató vezetője ellen a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indul.

A Békés vármegyei eset mellett egy halálos traktorbaleset is történt azon a héten. Bajót térségében, az 1125-ös út mellett július 14-én, pénteken délután a szántóföldön egy utánfutós traktor ez idáig ismeretlen körülmények között felborult. A jármű utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a sofőrt mentőhelikopter szállította kórházba. A baleset körülményeit az Esztergomi Rendőrkapitányság vizsgálja – adta hírül a Police.hu közleményére hivatkozva a Kemma.

Nagyszénáson, a Zrínyi Miklós utcai vasúti átjáróban történt, hogy egy pótkocsis mezőgazdasági vontató letörte a sorompó csapórúdját

Ezért a legveszélyesebb a nyár

Azt már az FMKE írta meg, hogy a Rendőrség minden nyáron figyelmezteti a lakosságot, hogy a legmelegebb évszak egyben a legveszélyesebb is. Az iskolaszünet és a turisták miatt a városokban és a nagyobb forgalmú helyeken a tömeg különösen megnő, ezzel pedig – sajnos – szükségszerűen együtt jár a balesetek számának növekedése is.A nyári szünetben elsősorban a gyerekek miatt történik több baleset. Ez természetes, hiszen reggel, napközben, este is felbukkanhatnak a gyermekek az utak mentén, ráadásul nem is csak csapatosan, hanem egyedül is. Ilyenkor nincs, aki figyelmeztesse a csatangoló gyermeket, mielőtt lelép az útra vagy megpróbál átmenni a zebrán, ezért az autósoktól nagyobb figyelmet kíván a nyári közlekedés.

Ám sajnos az autóvezetők is nyári szabadságukat töltik a legmelegebb hónapokban, vagyis kevésbé figyelnek, sajnos többen ülnek ittasan a kormány mögé, ráadásul a sokszor tikkasztó meleg is rossz hatással van a sofőrök reflexeire.

A nyári hónapok közül július és augusztus a leginkább balesetveszélyes: az éves balesetek csaknem harmada ebben a két hónapban történik. Kiemelkedően sok ilyenkor a biciklisek sérülésével járó eset: többen vannak az utakon, még nehezebb vigyázni rájuk, ráadásul az autósok ingerültsége sem a balesetek elkerülését szolgálja - írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás