Hirdetés
Trágyatárolóra is igényelhet mostantól előleget!
Idén az eddig megszokottaknál több pályázat esetében igényelhettek a gazdálkodók előleget. Az előfolyósítás sok esetben már be is fejeződött, de van egy újabb pályázat, ahol a győztesek előleget kérhetnek az elnyert összegből.
Az mvh.gov.hu oldalon olvasható információk szerint nagy volt az érdeklődés idén a trágyatárolók építését segítő pályázat iránt. Számtalan pályázat érkezett a rendelkezésre álló keretösszegre. A 6 milliárd forintot összesen 281 győztes kérelem között osztották szét.
Előleget kérhetnek a trágyatárolók építéséhez kapott támogatásból a gazdákEddig nem volt szó arról, hogy ezen a pályázaton győztes gazdák előleget igényelhettek volna a megpályázott összegből, most azonban jó híreket kaptak: számukra is korábban érkezett el a karácsony idén.
Hirdetés
Egy közleményből ugyanis kiderült, hogy a pályázaton győztesek a megítélt támogatás 50 százalékát előleg formájában lehívhatják. Fontos kiemelni, hogy az előleg kizárólag elektronikus úton igényelhető a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal weboldalán.
A kialakított kérelembenyújtó felület és a hozzá tartozó felhasználói kézikönyv innen érhető el.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés