Hirdetés
Továbbra is nettó hiteltörlesztő a mezőgazdaság
A jegybank növekedési hitelprogramjának első szakaszában még csak a hitelek 17-18 százaléka került a mezőgazdaságba, a második szakaszban már 35 százalékot helyeztek ki ebbe a szektorba a bankok.
Az első negyedév végén a nemzetgazdaság teljes, 6650,9 milliárd forintos hitelállományának 5,1 százalékát a mezőgazdasági társas vállalkozások vették fel. Az élelmiszeripart is hozzászámítva a szektor részesedése eléri a 10 százalékot. A mezőgazdasági társas vállalkozások hitelállománya 2014 első három hónapjában az előző negyedévhez képest 3,1 százalékkal csökkent, míg 2013 azonos időszakához képest 17,1 százalékkal nőtt. A bővülést elsősorban a növekedési hitelprogram (nhp) a múlt év második félévi indulása támogatta, a lendület azonban 2014 elejére kifulladt – derült ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) legfrissebb pénzügyi jelentéséből. Ez persze nem zárja ki azt, hogy az év hátralévő részében ismét felpörög az nhp iránti érdeklődés, bár a rendszeres kiszámítható bevételt jelentő támogatási rendszer változása átírhatja a beruházási terveket. Igaz, a kedvezményes garanciával bővülhetnek a kihelyezések, ahogy belépnek a kevésbé hitelképes egyéni gazdálkodók, őstermelők és társas vállalkozások.
Az nhp I.-ben a nemzetgazdaságba kihelyezett 701 milliárd forint 17-18 százaléka került a mezőgazdaságba, zömmel a legjobb adósminősítésű és már kész beruházási tervekkel bíró vállalkozásokhoz. Az nhp II. keretében a 2013. szeptemberi meghirdetése óta 175 milliárd forint kihelyezéséről adtak számot a bankok, ennek háromnegyede a mezőgazdaságba (a hitelek 35 százaléka), a feldolgozóiparba és a kereskedelmi ágazatokba került.
Hirdetés
Az agrárium hitelállományának jelentős részét teszik ki a Magyar Fejlesztési Bank által közvetlenül, vagy refinanszírozással folyósított kölcsönök. A 2014 első negyedéve végén fennálló állomány értéke 48,3 milliárd forint volt – ebből 29,39 milliárd volt az Új Magyarország Agrárfejlesztési Hitelprogram keretében kihelyezett összeg –, a még mindig futó programok ellenére is csak 0,4 százalékkal bővült az előző negyedévhez képest. E hitelek 98,5 százaléka társas vállalkozásokhoz került, egyéni vállalkozásoknál mindössze 300 millió forint landolt.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés