Hirdetés
Tovább nőtt a magyar óriás
A Nitrogénművek Zrt. a mezőgazdaságban tevékenykedők előtt nem lehet ismeretlen név, hiszen a magyar műtrágyagyártás egyik legismertebb láncszeméről van szó. A gyártó az utóbbi években sorra fejleszti telephelyeit, most egy salétromsav üzemet adtak át.
A mostani salétromsav üzem megépítésére már 2014 decemberében szerződést kötött a Nitrogénművek Zrt. a Thyssenkrupp Industrial Solutions német licencszadó céggel. Ebben 1150 tonna (100%-ban kifejezett 60%-os sav)/nap kapacitású salétromsav üzem megépítéséről állapodtak meg a felek.
Tovább erősödik a hazai műtrágya-ágazat (Fotó: agrotrend.hu)Ezzel a beruházással növelni tudják a salétromsavgyártó kapacitásukat, ezzel pedig több műtrágyát is elő tudnak majd állítani. Az új üzem már januárban megkapta a hatósági engedélyeket, a tesztek miatt azonban csak június 21-e óta termel folyamatosan a létesítmény.
Hirdetés
A mostani, Pétfürdőn átadott beruházás 10 év alatt már a második ezen a településen, amelyik 60%-os töménységű salétromsav gyártását teszi lehetővé az elérhető legjobb (ún. dual pressure - kétnyomásos) technológiával és legmodernebb környezetvédelmi előírásoknak megfelelően.
A beruházás közben megépült még két, 2000 köbméteres, kármentővel ellátott salétromsav tartály, valamint egy 3 cellás hűtőtorony.
Az új üzem új munkahelyeket is teremtett: működtetése közvetlenül 10 új munkahelyet hozott létre, de a karbantartás, a logisztika, a minőség-ellenőrzés és a beszerzés területén is többeknek ad így munkát a vállalat.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés