Hirdetés
Tolnában már tapasztalható a vetésszerkezet változása
A hazai vetésszerkezet lassan változni fog, mondják már régóta, de eddig erre nem volt konkrét bizonyíték. Most azonban Tolna megyében már érezhető a változás szele. Egyre kisebb területre vetettek a gazdálkodók kukoricát és búzát, helyüket a pillangósok kezdik átvenni.
Megérkeztek a legfrissebb vetési adatok, amiből elsősorban a Tolna megyei adatok mutatnak érdekes változásokat. A megyében élő gazdálkodók ugyanis 3 ezer hektárral kisebb területre vetettek kukoricát, miközben 9 ezer hektárral csökkent a búzatermő terület is a tavalyihoz képest.
Tolnában egyébként a kukorica vetésterülete fokozatosan csökken. 10 évvel ezelőtt még 110 ezer hektáron termesztették a növényt, idén már csak 82 ezer hektáron. Ennek több oka is van: egyrészt a kukoricára kifejezetten jellemző a hozamingadozás – vallják a tolnai gazdálkodók, továbbá az utóbbi években a felvásárlási árakkal sem lehetnek elégedettek.
Hirdetés
Tolnában egyre többen fordulnak el a kukoricától és a búzától, helyettük inkább pillangósokat termesztenekA búza – amely idén 40 ezer hektáron teremhet - esetében szintén a piac instabilitása okozza a termőhely méretének csökkenését. Búzatermesztők szerint tavaly már olyan keveset adtak a terményért, hogy 9 tonnás hektáronkénti takarmány minőségű termés mellett sem tudtak nyereségesek lenni.
Az árakon és a piacokon kívül más is segíti a vetésszerkezet változását a megyében. Mivel egyre többen tartanak haszonállatokat, nagyobb az igény a pillangósokra és más takarmánynövényekre. Emellett az MTI információi szerint a szántóföldi zöldségfélék, illetve a gyógy- és fűszernövények területe is növekedést mutat.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés