Hirdetés
Több uniós forrás jut a halászati ágazatra
A Magyar Akvakultúra Szövetség (MASZ) sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a magyar halászati ágazat fejlesztésére 12 százalékkal több forrás jut az Európai Unió jelenlegi költségvetési időszakában, mint az előzőben. 2020-ig összesen 39,1 millió euró uniós támogatást kap az ágazat, ami a nemzeti önrésszel együtt mintegy 15 milliárd forintos forrás lesz.
Magyarországon az egy főre jutó éves halfogyasztás - élő súlyban számolva - 5,1 és 5,5 kilogramm között mozog - közölte Németh István, a MAHAL elnöke. Hozzátette: ez tiszta húsra számítva 3,6 kilogrammot jelent. Az Európai Unióban - élősúlyra számítva - az átlagos halfogyasztás fejenként és évente 22-24 kilogramm.
A MAHAL elnöke beszélt arról, hogy Magyarországon a haltermelést a tógazdák összesen mintegy 24 500-25 000 hektár vízfelületen végzik. A halastavak összes hozama egy év alatt átlagosan hektáronként 450-550 kilogramm között mozog. A halárak évek óta gyakorlatilag változatlanok. A magyar emberek még mindig a pontyot kedvelik a leginkább, ez a halfajta teszi ki az összes fogyasztás 55-60 százalékát.
Hirdetés
A magyar emberek között a ponty számít a legkedveltebb halnakVáradi László még arról is beszélt, hogy az akvakultúra-fejlesztés továbbra is a tengereken folyik majd, de perspektivikus lehetőségei vannak az édesvízi tógazdálkodásnak is. Ezt már az unió döntéshozói is elismerik - fűzte hozzá. A magyarországi fejlesztés egyik irányaként jelölte meg a feldolgozottsági szint növelését, valamint az ágazatban tevékenykedők szorosabb együttműködését összefogását.
Szűcs István, a debreceni egyetem tanszékvezető egyetemi docense, a MASZ általános alelnöke az MTI-nek elmondta: a magyar tógazdasági haltermelés évente mintegy 18-20 ezer tonna, az intenzív üzemi haltermelés mennyisége 2100-2300 tonna éves szinten, míg a természetes vízi haltermelés évente 6300-6500 tonnát tesz ki. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon évente összesen bruttó 27-29 ezer tonna halat termelnek. Ez éves szinten 13-14 milliárd forint bruttó termelési értéket tesz ki.
Forrás: MTI
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés