Hirdetés
Több 100 milliárd forintból fejlődik idén a magyar borágazat és élelmiszeripar
A hazai élelmiszeripar a következő években példátlan mértékű forráshoz jut, amelynek köszönhetően komoly fejlesztések várnak az ágazatra. A pályázatok lehetőségével pedig érdemes élni - jelentette ki az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára Tolna megyében. Erdős Norbert a Bikácsi Agrár Kft. húsüzemben, a Bát-Grill Kft. Baromfifeldolgozóban, valamint az Eszterbauer Borászatban tett látogatásán beszélt a részletekről.
A politikus elmondta, hogy az Agrárminisztérium folyamatosan együttműködik a pályázatok tervezése során az élelmiszeripari érdekképviseletekkel és a szakmai szervezetekkel, felhasználva a korábbi támogatási időszakok tapasztalatait. Az idei összesen 250 milliárd forintos élelmiszerblokkból a kis értékű 50 milliárd forint keretösszegű eszközbeszerzési, valamint a komplex 200 milliárd forint keretösszegű beruházási felhívás várhatóan nyáron jelenik meg. Mindkét esetben két célterületet definiáltak, általánosságban az élelmiszeripar és külön a borászatok számára - közölte.

A biotermesztés is részesül a pályázati pénzből
Erdős Norbert néhány héttel korábban, április végén beszélt arról, hogy 50 milliárd forintos keretösszegű pályázat indul júniustól az élelmiszeripari mikro- és kisvállalkozásoknak - amit elsősorban eszközbeszerzésre fordíthatnak. Ezt követően pedig egy 200 milliárd forintos forrás áll majd rendelkezésre a nagyobb volumenű hazai élelmiszeripari beruházások megvalósítására. Ezekben lehetőséget kaphatnak a bio élelmiszereket előállítók is - emelte ki az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.
Hirdetés
Emiatt tartják fontosnak a bio támogatását
A bio élelmiszereknek óriási szerepe van az egészség megőrzésében, ezért ott a helyük a családok asztalán. Az egyre népszerűbb biotermékek elterjedése, rendszeres fogyasztása javít a magyar népesség egészségi állapotán. A biogazdálkodás szerepe pedig rendkívül jelentős a környezet megóvásában, a vízkészlet és a termőföld jó állapotának megőrzésében - fűzte hozzá az államtitkár. A politikus emlékeztetett rá, hogy az élelmiszeripar támogatottsága a 2014-2020-as időszakban elérte a 468 milliárd forintot.
Ez az összeg a következő 7 évben a Vidékfejlesztési Programban jelentősen nő, és tervek szerint eléri a 750 milliárd forintot.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés