Hirdetés
Tiltakoznak az ukrán termények dömpingje ellen
Tüntetést szervezett a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a magyar-ukrán határnál, a záhonyi határátkelő közelében. A 4-es főút mentén sorakoztak a résztvevők traktoraikkal és autóikkal, akik között dunántúli tiltakozók is akadtak.
A gazdálkodók az Európai Bizottság döntése ellen tüntetnek, amely lehetővé tenné újabb egy évre az ukrán termények vámmentes behozatalát, sőt immár Moldovának is megadnák ezt a lehetőséget. A Magosz attól tart, hogy ez lényegében dömpingárak kialakulását jelenti az unión belül, miután olyan termékekkel kell versenyre kelniük, amelyeknek előállítása során semmilyen uniós elvárást nem kell teljesíteni.

Nemcsak a gabona, hanem például a vámmentesen behozható termékek közé sorolt baromfi is problémás, hiszen az elmúlt években az unió annyi új előírást fogalmazott meg a közösségen belüli termelőknek, hogy a csirkék majdnemhogy négycsillagos szállodai színvonalon vannak tartva, miközben Ukrajnában szűk terű ketrecekben tartják a baromfikat.
A Magosz, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen kiadott közleményében jelezte, támogatja a nyugat-európai gazdálkodók követeléseit, akiket Brüsszelen túl a saját kormányaik intézkedései is sújtanak. Emlékeztettek arra, hogy a magyar kormány a hazai gazdáknak nemzeti hatáskörben tüntetés nélkül is biztosítja azokat a feltételeket, amelyekért a nyugati országok termelői az utcára vonultak.
Hirdetés
Az ukrajnai termékek vámmentes behozatala ellen Nagy István agrárminiszter is tiltakozott. Mint írta, Brüsszel az Ukrajna számára biztosított autonóm kereskedelemliberalizációs intézkedést úgy tervezi meghosszabbítani 2025 júniusáig, hogy semmilyen megoldást nem javasol az ukrán gabonaimport okozta problémák kezelésére. A miniszter kifejtette: Magyarország egészen addig fenntartja az Ukrajnából érkező termékek nemzeti importtilalmát, amíg nem születik azzal egyenértékű nemzetközi megoldás.
A Magosz és a NAK korábban már felvonult a záhonyi határhoz. Erről készült az alábbi videó:
(Forrás: vg.hu)
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés